Ugrás a tartalomra

Észak-Macedónia lesz az ország új neve

2018.06.12
22:37
2024.03.19
08:40
Forrás
MTI
Észak-Macedóniának hívják ezentúl az eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv államot - jelentette be a Szkopje és Athén közötti történelmi megállapodás hírét Zoran Zaev.

A nevet azt követően kezdik el hivatalosan is alkalmazni, miután a macedón és a görög parlament is ratifikálja az erről szóló megállapodást, valamint az ősszel megtartandó népszavazáson is úgy szavaznak az állampolgárok, hogy egyetértenek a megállapodással.  Zaev szkopjei sajtóértekezletén hangsúlyozta: a több mint két és fél évtizedes vita lezárása történelmi eredménynek számít, a kompromisszumos megoldásnak köszönhetően a macedónok megőrizhetik nemzeti és kulturális identitásukat, nem kell lemondaniuk a macedón elnevezésről.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elégedettségének adott hangot Macedónia új elnevezésével kapcsolatosan.

Macedónia
Görögország
Zaev
Ciprasz

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.