Ugrás a tartalomra

Orbán: Az erős Európához erős nemzetállamokra van szükség

2018.06.16
17:54
2024.03.19
08:40
Forrás
MTI
Erős Európát akarunk, ez pedig erős nemzetállamokat követel - hangsúlyozta a Budapesti Európa-beszéd címmel Helmut Kohl néhai német kancellár halálának első évfordulóján rendezett konferencián Orbán.

Magyarország több területen is fel tudja ajánlani segítségét a közös európai politikához: jó példát tud mutatni a gazdasági reformok terén és segítséget tud nyújtani a migránsok hazaszállításához - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Budapesti Európa-beszéd címmel rendezett konferencián.

A Helmut Kohl néhai német kancellár halálának első évfordulóján rendezett konferencián Orbán Viktor hangsúlyozta, erős Európát akarunk, ez pedig erős nemzetállamokat követel. A kormányfő kijelentette: példa, segítség és tanács mellett azt is világosan meg kell mondani, hogy a jövőben sem hagyjuk magunkat és nem engedjük meg, hogy olyasmire kényszerítsenek bennünket, amit nem akarunk. Az Európai Unió még gazdag, de már gyenge - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a közösség jövője azon múlik, képes-e megvédeni külső határait.

Orbán Viktor
Európa

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.