Ugrás a tartalomra

Nyári turnéra készül a Tanyaszínház Kavillón

2018.06.23
14:41
2018.06.25
09:44
Forrás
Pannon RTV
Negyvenegyedik nyári turnéjára készül a Tanyaszínház csapata Kavillón. Az első olvasópróba előtt munkaakciót tartottak, és kitakarították a művésztelep udvarát és az épületeket is.

Nagy volt a sürgés-forgás a Tanyaszínház kavillói művésztelepén szombaton. Az önkéntesek lapátoltak, földet hordtak és takarítottak. A Százszorszép Művelődési Egyesület tagjai Törökfaluról érkezek a munkaakcióra.

Nagy Rózsa, vezető, Százszorszép Művelődési Egyesület, Törökfalu: „Úgy kezdtük, hogy kitakarítottuk a lenti múzeumot. Söprögettünk, pókhálóztunk, ablakot pucoltunk, föltöröltünk, majd a lakrészben tettük a dolgunkat.”

Az újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékei is kivették a részüket a munkából. Tóth Dániel első alkalommal csatlakozott a Tanyaszínház társulatához.

Tóth Dániel, hallgató, Művészeti Akadémia, Újvidék: „Először is lakhatóvá kell tenni ezt a környezetet, mert itt fogunk az előadás elkészültéig élni. Másrészt ez a hely megérdemli, hogy így bánjunk vele, vagyis szépként mutassuk be.”

A Tanyaszínház Pé'z, hová mész című előadását Ricz Ármin és Berta Csongor rendezi majd. A darab Marin Držič Dundo Maroje című műve alapján készül.

Magyar Attila, főkoordinátor, Tanyaszínház: „A két főiskolás osztály vesz benne részt, és egy-két amatőr színész is. Huszta Dániel visszatér mint régi veterán. Ő lesz az egyik főszereplő. Puskás Zoltán a kosztüm és a díszlet körül tevékenykedik. Pálfi Ervin a zenével foglalkozik.”

A bemutató július 28-án lesz Kavillón. Az előadást 25 településen mutatják be idén.
 

Kavilló
Tanyaszínház

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.