Ugrás a tartalomra

Elfogadta a szerbiai parlament a családtámogatásról szóló törvénymódosítást

2018.06.28
13:49
2024.03.19
08:40
Forrás
Szerbiai RTV
A családtámogatásról szóló törvénymódosítás már július elsejétől jelentős támogatásnövekedést hozhat az egy vagy több gyermeket nevelő családoknak.

A július elsején hatályba lépő új családtámogatási program az elsőszülött gyermekek után egyszeri százezer dináros támogatást biztosít azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke 2018 július elsején, vagy azt követően születik. A támogatás jelenlegi összege mintegy 39 ezer dinár.

A családtámogatási összeg a második, a harmadik és a negyedik gyermek után is jelentősen emelkedik. A második gyermeknek két éven át havi 10 ezer dináros támogatás jár, a harmadiknak tíz éven át havi 12 ezer dinár, míg a negyedik gyermek után szintén tíz éven át havi 18 ezer dinárra számíthatnak a szülők. A második, harmadik és negyedik gyerek esetében a támogatás a 2017. december 25-e után születettekre vonatkozik.

Szerbia
parlament
családtámogatás
törvény

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.