Ugrás a tartalomra

Két ember vesztette életét egy belgrádi építkezésen

2018.09.14
11:12
2018.09.14
16:57
Forrás
Szerbiai RTV
Tragédia történt ma délelőtt a Belgrád a vízen komplexum építkezésén. Munkavégzés közben vesztette életét két ott dolgozó ember.

A Szerbiai RTV értesülései szerint a munkások egy készülő épület 22. emeletéről zuhantak a halálba. A kiérkező mentősök csupán a halál beálltát tudták megállapítani. Médiaértesülések szerint az egyik áldozat munkavezetőként, a másik pedig segédmunkásként dolgozott. Mindkettőjük bejelentett munkás volt és minden szükséges felszereléssel rendelkeztek - olvasható a Szerbiai RTV tudósításában.

Belgrád
munkahelyi baleset

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.