Ugrás a tartalomra

Halálos sorozatütközés az autópályán

2018.10.09
12:15
2018.10.09
18:49
Forrás
Szerbiai RTV
Hét ember meghalt, legalább 27-en, más hírforrások szerint mintegy negyvenen megsérültek kedden reggel egy sorozatütközésben a Belgrád-Niš autópályán Mijatovacnál, Jagodina és Ćuprija között.

Reggel fél 8 körül történt a karambol. A sérültek és halottak között külföldiek is vannak.

A ćuprijai közkórházban kilenc, a kragujevaci klinikai központban négy sérültet kezelnek. A jagodinai közkórházban jelenleg hat beteg van, az ő állapotuk stabil. Köztük vannak görög, lengyel és német állampolgárok is. A niši Klinikai Központ intenzív osztályára egy beteget szállítottak el. A sebesültek között nincsenek gyermekek. 

A sérültek egészségi állapotáról Dr. Vladimir Đukić, a szerb Egészségügyi Minisztérium államtitkára nyilatkozott: „A kollégák minden tőlük telhetőt megtettek. Tizenheten súlyos sérüléseket szenvedtek. A mozgásszervi sérüléseket, a fej, a mellkas és a hasüreg károsodásait, valamint a végtagok sérüléseit is nagyon jól ellátták. A sürgősségi ellátást végzők fontos szerepet játszottak a szokatlan körülmények ellenére is, nélkülük a tragikus kimenetelű esetek száma biztosan magasabb lett volna.”

A tömegbalesetben több kamion és gépkocsi ütközött össze. A legtöbb járműben komoly kár keletkezett. A szemtanúk elmondása szerint a baleset közben egy teherautó is kigyulladt. A tömegbalesetet követően Damir Okanović, a szerb Közlekedésbiztonsági Bizottság igazgatója arra kérte a sofőröket, hogy vezessenek figyelmesen, és fokozottan figyeljenek a látási viszonyokra.

Damir Okanović, igazgató, Közlekedésbiztonsági Bizottság, Szerbia: „Ami ma reggel történt, akár este is megtörténhet. Ez egy tragikus figyelmeztetés. Itt az ideje, hogy intézkedéseket hozzunk annak érdekében, hogy az ehhez hasonló eseteket megakadályozzuk, de minden bizonnyal a járművezetőknek is viselniük kell a felelősséget. Mindenesetre sokat lehet tenni a közúti biztonság szempontjából is.”

A vontatási szolgálat illetékesei folyamatosan dolgoztak, hogy minél gyorsabban elszállítsák az összetört járműveket és eltakarítsák a törmeléket az útról. Az ütközés oka vélhetően a sűrű köd lehetett, amely rontotta a látási viszonyokat.

Szerbia
közlekedési baleset

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.