Ugrás a tartalomra

Bizonyítékot találhattak a szaúdi újságíró meggyilkolására

2018.10.16
17:44
Forrás
index.hu
Ismét átvizsgálták ma Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusát, miután hétfő éjszaka egy szaúdi és egy török nyomozócsoport egyszer már átvizsgálta az épületet.

Az október 2-án eltűnt, Rijáddal szemben kritikus szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nyomai után kutattak. Az NTV török hírtelevízió úgy tudja, hogy az éjszakai vizsgálat során vett anyagminták között bizonyíték értékűek is vannak. Egy török tisztviselő arról beszélt az AP-nek, hogy a rendőrök bizonyítékot találtak arra a szaúdi konzulátuson, hogy Hasogdzsit ott gyilkolták meg. A CNN hétfő este azt írta, miután a közös vizsgálat megkezdődött, a szaúdi kormány közleményt jelentet meg, amiben elismernék, hogy egy rosszul sikerült vallatás közben halt meg az újságíró. A közlemény délutánig azonban nem jelent meg. 

Isztambul
Szaúd-Arábia
Dzsamál Hasogdzsi

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.