Ugrás a tartalomra

Újabb áldozatot szedett a tarlóégetés Szerbiában

2018.10.19
23:34
2024.03.19
08:42
Forrás
VajdaságMA
A belügy- és a mezőgazdasági minisztérium közös csapatokat alakított a földeken lévő tarló és más aljnövényzet elégetésének megakadályozása céljából, írja a Tanjug.

Az utóbbi napokban egyre több bajt okoz a tarlóégetés, egy 78 éves férfi életét vesztette szántóföldjén, miközben az aljnövényzetet égette. Egyedül volt égetés közben, s családtagjai vették észre a tüzet, hatalmas füstöt láttak felszállni az áldozat szántóföldjéről, amely a Kolubara folyó mellett van, jelenti a Blic.

A minisztériumok által alakított csapatokban a rendkívüli helyzetek szektorának, a közlekedési rendőrségnek és a mezőgazdasági felügyelőségnek a képviselői kaptak helyet. A csapatok csütörtök este körbejárták az autópályát Sidtől Šimanovciig, s a rendkívüli helyzetek szektorának tagjai két tüzet oltottak el, egyet Ruma község területén, egyet pedig Pecsince községben. Folyamatban a tűzgyújtók, valamint a mezőgazdasági föld tulajdonosának, illetve használójának azonosítása, akik ellen feljelentést tesznek.

Mint mondták, az ellenőrzéseket a következő napokban is folytatják.

Szerbia
tarlóégetés
áldozat

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.