Ugrás a tartalomra

Brnabić: Jó irányba haladunk, de legyünk gyorsabbak

2018.11.07
16:56
2024.03.19
08:43
Forrás
Tanjug
Az év végéig 28 milliárd dináros többletre számít Szerbia költségvetésében Ana Brnabić. A szerb miniszterelnök elégedett a kormány munkájával, azonban még hatékonyabban és gyorsabban is dolgozhatna.

Ana Brnabić kiemelte: hamarosan megkezdődhet több szerbiai vállalat privatizációja. Elmondta, a magánosításra azért van szükség, mert több olyan nagy állami vállalat is van, amely túl nagy terhet jelent a költségvetés számára.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Jó irányba haladunk, de muszáj gyorsabban és hatékonyabban haladnunk. Lehet, hogy ismét meg kell majd vizsgálnunk, melyek a prioritások. Azért, mert sok dolgot csinálunk, tényleg egy sor dologgal foglalkozunk és eredményeink is vannak. Újból át kell gondolnunk, melyek a fő prioritások, és bele kell húznunk 2018 végéig, és elsősorban 2019 első negyedében, hogy visszatérjünk oda, ahol a helyünk van. Jobban mondva oda, ahol Szerbiának szerintem lennie kell.”

Ana Brnabić
kormány
Szerbia

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.