Ugrás a tartalomra

Folyamatosan fejlesztik Temerin gazdaságát

2018.11.23
15:08
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
Vállalkozók és mezőgazdasági termelők részére szervezett tanácskozást a temerini önkormányzat, amelyen a helyi gazdaság fejlődési lehetőségeit, a helyi és tartományi támogatásokat ismertették.

Csaknem 100 vállalkozó és mezőgazdasági termelő gyűlt össze a temerini önkormányzat tanácstermében. A helyiek főként a tartományi és köztársasági támogatások iránt érdeklődtek.

Kasza Ferenc, építészmérnök, vállalkozó, Temerin: „Temerinben is, úgy gondolom, mint általában, a segítség meg a különböző kedvező kölcsönök nagyon szükségesek, hogy tovább fejlődjenek vagy újakat alakítsanak ki.”

Temerinben számos kisvállalkozó van, de igen fejlett a fémfeldolgozás is. A község több mint 15 ezer hektár megművelhető mezőgazdasági területtel is rendelkezik és 1500 bejegyzett gazdasága van.

Mira Rodić, gazdasággal megbízott tag, KT, Temerin: „Éppen ezért hívtuk össze a mai tanácskozást, ugyanis még jobb együttműködést szeretnénk megvalósítani a vállalkozókkal és a mezőgazdasági termelőkkel, hogy tovább tudjuk fejleszteni a gazdasági lehetőségeinket. A vállalkozók megoszthatják velünk ötleteiket és javaslataikat annak érdekében, hogy gyermekeinket és fiataljainkat itt tudjuk tartani a jövőben.”

A helyiek részletesen tájékozódhattak a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség programjairól, amely a tartományi és állami támogatások pályázatait kezeli.

Nikolina Pupovac, vezető, Dél-Bácskai Körzeti Fejlesztési Ügynökség: „Ezek széleskörű programok, amelyek nagy költségvetéssel rendelkeznek. A mi feladatunk az is, hogy a Fejlesztési Ügynökség nevében, a támogatások odaítélését követően bejárjuk a terepet. Tulajdonképpen ellenőrzést végzünk, azaz felmérjük, hogy a felhasználók célszerűen használták-e fel az eszközöket, azaz eleget tettek-e a szerződésben aláírt feltételeknek.”

A gazdasági támogatások mellett Temerinben nagy hangsúlyt fektetnek a foglalkoztatottság növelésére is. Idén a községi büdzséből 7 millió dinárt különítettek el erre a célra, amelynek segítségével 30 új munkahely és 20 vállalkozás nyílt meg a településen. A támogatásokat állami és tartományi eszközökből valósította meg a helyi önkormányzat.

Nevena Živković Šteković, munkatárs, Tartományi Foglalkoztatási Hivatal: „A tartományi kormány idén 120 millió dinárt különített el a foglalkoztatás fejlesztésére. Az eszközöket három program keretében ítéltük oda: támogattuk az önfoglalkoztatást, az új munkahelyek megteremtését és a közmunkát.”

Idén Temerinben a községi büdzsé egyharmadát infrastrukturális befektetésekre fordították – hangzott el a tanácskozáson, amelyen kiemelték, hogy folyamatosan fejlesztik a településen levő 6 ipari övezetet is.

Temerin
mezőgazdaság

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.