Ugrás a tartalomra

Az EU illetékesei szerint Haradinaj veszélyezteti a párbeszédet

2018.12.18
16:36
2018.12.18
16:42
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
Haradinaj szerint nem ő, hanem Mogherini a felelős.

Ramush Haradinaj koszovói kormányfő egyoldalú fellépésével veszélyezteti a Belgrád-Pristina párbeszéd eddig elért eredményeit. Erről az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Federica Mogherini, Cecilia Malmström kereskedelmi biztos és Johannes Hahn bővítési biztos üzent levélben. A Gazetta Express által nyilvánosságra hozott levél szerint elvetik Haradinaj megállapítását, miszerint az eddigi párbeszédnek kevés a hozadéka. Továbbá erőteljesen elutasítják azt a megállapítását is, hogy a párbeszéd megakadt. Ramush Haradinaj válaszlevelében arról írt, hogy nem ő, hanem Federica Mogherini a felelős azért, hogy a tárgyalások félresiklottak. Hozzátette, a főképviselő kárt okozott a dialógusnak és számos gondot idézett elő a régióban.

Ramush Haradinaj
Federica Mogherini
Koszovó

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.