Ugrás a tartalomra

Vizitelés - Látogatóban

2019.02.26
14:30
2024.03.19
08:44
Forrás
Dr. Csermák Zoltán
A Látogatóban program előző évi sikeres lezárása után idén ismét elkezdődik a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának néptánc-rendezvénysorozata. Ezúttal harminc helyszínen szerveznek találkozót.

A Hagyományok Háza erdélyi hálózata – az előző év eredményei alapján – idén is megrendezi a Látogatóban programot. A január végén elkezdett eseménysorozatot harminc szórványvidéki helyszínen szervezik meg. 

A kezdeményezők az akcióval egyrészt a szórvány hagyományait kívánják megújítani, másrészt vissza kívánják tanítani a feledésbe merült értékeket, az autentikus népzenét és táncot. A meglátogatott közösségek pozitív élményként, igazi ünnepként élték meg eddig is az eseményeket. A látogatóknak is tapasztalatszerzés volt kilépni a tömbmagyarság burkából, és megismerni azt a létet, ahol a magyarság a családba, a rokonságba szorult vissza, a mindennapi élet pedig már nem magyarul folyik. 

A szervezést a Hagyományok Háza a társszervezetek helyismeretére alapozva, a Kallós Zoltán Alapítvánnyal, a Marosszék Kulturális Egyesülettel, a Nexus Alapítvánnyal, a Lajtha László Alapítvánnyal, a Csillagocska Alapítvánnyal, az Ethnika Kulturális Alapítvánnyal, a Kaszaj Kulturális Egyesülettel, a Kökényes Néptáncegyüttessel, a Téka Alapítvánnyal és a Tiszta Forrás Alapítvánnyal közösen végzi.

„A Látogatóban program jó kezdeményezésnek bizonyult, s folytatni kell – számol be az elmúlt évről Orendi István, a találkozók egyik szervezője. – A kapcsolatok kialakításában elérte célját, előadásokkal, táncházakkal gazdagította a szórványprogramot. Az ötlet létjogosultságát bizonyítja az ez évi folytatás. A résztvevők hozzáállása követendő, Székelyudvarhelyen például három együttest szólítottunk meg, s mindegyikük lelkesen állt a kezdeményezés mellé.” Számos helyen már közös előadások jelzik a jó kapcsolatépítést.

A programba bevont településeken, sok helyen már nincs magyar oktatás, a hagyományok is csorbultak az évtizedek alatt, így a szervezők a fokozatosságra hívják fel a figyelmet. 

Idén is megmaradnak a program alapelvei: egy jól működő néptáncegyüttes ellátogat egy szórvány településre, ahol vagy önállóan lép fel, vagy, ha helyben is működik partnercsoport, ott közösen készítik el a műsort, amit táncház követ. Természetesen – az előző évi tapasztalatok birtokában – a szervezéseken is még lehet javítani. A Látogatóban megálmodói ebben bátrabban támaszkodhatnak a partnereikre, s a részletekre is jobban tudnak koncentrálni.   

További információk:  
https://www.facebook.com/1992296481027595/posts/2331029307154309/

Látogatóban
MTVA
Hagyományok Háza

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.