Ugrás a tartalomra

Bővített elnökségi ülést tart az SZHP

2019.04.16
16:41
2019.04.16
19:11
Forrás
Pannon RTV
Minden nemzetközi nyomás ellenére nem folytatódik a koszovói-szerb párbeszéd mindaddig, amíg Koszovó nem törli el a csaknem hat hónapja bevezetett 100 százalékos vámot Szerbiával szemben.

A haladók eredményeiről is szólt, és az esetleges előrehozott választásokkal kapcsolatos nézeteit is ismertette.

Ha maradnak a koszovói vámok, Szerbia nem folytatja a párbeszédet, még akkor sem, ha óriási nemzetközi nyomás nehezedik rá - erről is beszélt Aleksandar Vučić, az SZHP elnöke.

Aleksandar Vučić, elnök, SZHP: „Nem fogadom el, hogy bármilyen további megbeszélést folytassunk, ha nem törlik el a vámokat. Akármi is történik, akármilyen nyomást is gyakorolnak, akármennyire is ki akarnak meríteni.”

 

Foto: Tanjug/Sava Radovanović

Vučić az SZHP eredményeiről is szólt. Elmondta, sikerült az országot a csődközeli állapotból kivezetni, Szerbia sorrendben negyedik éve többletet valósít meg, a munkanélküliség 25-ről 12 százalékra csökkent, és a bérek, a nyugdíjak is javultak ahhoz képest, amilyenek korábban voltak. Most arra kell odafigyelni, hogy reményt adjanak a nehéz helyzetben élőknek - mondta a párt elnöke: „Nem vagyok elégedett egy részben, mert még mindig vannak emberek, akik szegények, akik nehezen élnek. Ezek az emberek, akik ma nehezen élnek Szerbiában, csak azt szeretném elmondani Önöknek, és szeretném, ha minden tisztségviselőnk ezt hallaná, ezek az emberek, a legszegényebbek, az alacsonyabb és középosztályból valók, azok, akik a legnehezebben élnek, ők a mi legnagyobb támogatóink.”

Pénteken mindenképpen megtartja a Szerb Haladó Párt a nagygyűlését Belgrádban, még akkor is, ha az ellenzék meg akarja majd akadályozni az összejövetelt azzal, hogy lezárja a helyszínre vezető utakat - mondta Aleksandar Vučić. Az esetleges előrehozott parlamenti választásokkal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy még nem döntött. Először egyeztetni szeretne a kínai, az orosz, a német és a francia államvezetővel, és csak azután alakítja ki az álláspontját a rendkívüli választásokról.

Szerb Haladó Párt
Belgrád
Aleksandar Vučić

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.