Ugrás a tartalomra

Maja Gojković: Pristina nem szeretné folytatni a párbeszédet

2019.06.03
18:29
Forrás
Szerbiai RTV
Pristina nem szeretné folytatni a párbeszédet - jelentette ki Maja Gojković, szerb parlamenti házelnök, a szerb képviselőház és az orosz Duma együttműködési bizottságának ülésén tartott előadásában.

Gojković kiemelte: a koszovói történések - a közelmúltban történt letartóztatásokkal egyetemben - egyértelművé teszik, hogy nincs szándék a Belgrád-Pristina párbeszéd folytatására. Hiszen eddig a Szerb Községek Közösségének megalakítása érdekében nem történt semmilyen lépés, illetve a szerb árukra kivetett 100 százalékos adó, valamint a nemrég elfogadott állásfoglalás az úgynevezett népirtásról is ezt mutatja. Az orosz Duma elnöke, Vjacseszlav Volodin kiemelte, Oroszország elnökével, Vlagyimir Putyinnal együtt teljes mellszélességgel kiáll Szerbia mellett, és mindig számíthat a támogatására. Szavai szerint az EU és az USA lépései hozzájárulnak a feszültség növekedéséhez, amelyet Oroszország nem támogat.

Maja Gojković
Vjacseszlav Volodin
Belgrád

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.