Ugrás a tartalomra

Kresz Mária centenárium

2019.06.19
11:43
2024.03.19
08:46
Forrás
Dr. Csermák Zoltán
Dr. Kresz Mária, a híres néprajzkutató száz éve született és harminc éve hunyt el. Rá emlékezik a Hagyományok Háza a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban június 21-én nyíló kiállításával.

Kresz Mária, vagy, ahogy legtöbben ismerték, Panni néni, a kerámiakutatás kiváló szakértője volt, emellett a gyerekjátékok, viseletek és a szokások tanulmányozásában is kiemelkedő szerepet játszott. A híres etnográfus születésének századik, halálának harmincadik évfordulójára a Hagyományok Háza kiállítással emlékezik.  Az érdeklődők a helyszínen többek között Kresz Mária családi életét, kutatásait, a fazekasokhoz kötődő kapcsolatát, a néprajzi kutatásokhoz kapcsolódó elméleteit tanulmányozhatják. Emellett megismerhetik – a kiállított tárgyakon és dokumentumokon keresztül – a nevéhez fűződő zsűrizéseket, a Népművészet Ifjú Mestere és a Népművészet Mestere cím ötletadójának koncepcióját, és a „népi iparművész” fogalom megalkotójának munkásságát. 

A kiállítás a Néprajzi Múzeummal, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal és a székesfehérvári Szent István Király Múzeummal való együttműködésben valósul meg, a megnyitó vendégeit Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója köszönti.  A kiállítást megnyitja: Dr. Vida Gabriella néprajzkutató. Az eseményen Csupor István néprajzkutató – az általa sajtó alá rendezett – Kresz Mária: Magyarországi fazekasság című, kiadás alatt álló könyvét ismerteti.

A tárlat előkészítésére Magyarországra érkezett Kresz Mária Angliában élő lánya, Márkus Piroska, aki így emlékezik édesanyjára:

„Jóllehet nem vagyok néprajzos, de édesanyám munkásságát jól tudtam követni. Tanúja lehettem Panni néni szabadegyetemének, ahogy a kollégák azokat a beszélgetéseket nevezték, amelyek részben a Néprajzi Múzeumban, részben pedig a mi lakásunkban folytak. Nagyon sok fiatal iparművészt és néprajzost láttunk így vendégül, akiknek édesanyám akár hajnalig is beszélt a magyar kerámiakultúráról és hagyományokról. Erdélyben gyakran megfordult, az egyetem után diplomamunkáját a kalotaszegi Nyárszón írta, ahol az erdélyi magyar gyereknevelést tanulmányozta. Nővéremmel Felvidéken is járt.
A Hagyományok Háza munkatársain kívül nagyon sokat köszönhetek a kiállítás megszervezésében édesanyám egykori kollégájának, István Erzsébetnek, akivel édesanyám halála után is tartottam a kapcsolatot.”

 
A kiállítás helyszíne: Magyar Népi Iparművészeti Múzeum (1011 Budapest, Fő utca 6.)
A kiállítás megnyitója: 2019. június 21., 14.00 óra
A kiállítás kurátora: Pölös Andrea

Kresz Mária
centenárium
Hagyományok Háza
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.