Ugrás a tartalomra

Kyle Scott: Az EU-nak kell vezetni a tárgyalásokat Belgrád és Pristina között

2019.06.23
16:35
Forrás
Pannon RTV
Az amerikai kormány nem fogja vezetni a Belgrád és Pristina közötti tárgyalásokat, ez az Európai Unió dolga - nyilatkozta a FoNet számára Kyle Scott.

Az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete elmondta: habár nem vesznek részt a procedúra gondozásában, segítik majd Brüsszelt annak érdekében, hogy egy tartós megállapodás szülessen Belgrád és Pristina között. A diplomata kifejtette: a szerbiai termékekre kirótt koszovói vámok nem segítették a közeledést. A politikus arról is beszélt az interjúban, hogy a felek a határvonalak módosításáról is dönthetnek, amibe az USA nem fog beleszólni.

Kyle Scott, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete: „A megoldás az a tárgyaló felektől kell, hogy érkezzen, vagyis Belgrád és Pristina felől. Nem érkezhet a nemzetközi közösségtől. Nem mondhatjuk mi azt, hogy ez legyen vagy az, amit majd mindenki elfogad. Önöktől kell érkeznie ennek, illetve Koszovótól. Valamiféle tartós megoldásra van szükség, amit végre is lehet hajtani, nem csak ötletekre, amelyeket nem lehet megvalósítani. Olyan elképzelés kell, ami stabilitást hoz a régióba.”

Kyle Scott
Amerikai Egyesült Államok
Európai Unió
Koszovó

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.