Ugrás a tartalomra

Megnyitotta kapuit a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem

2019.07.07
12:00
2024.03.19
08:36
Forrás
K. Debreceni Mihály, Vass Tamás
Az idei rendezvény témája a kisebbségek jogfosztása Ukrajnában. A szabadegyetemen magyarországi és határon túli politikusok is előadást tartottak: Pásztor István, a VMSZ elnöke is felszólalt.

A kárpátaljai magyarság él, élni akar és élni is fog! – mondta Brenzovics László, a KMKSZ elnöke az ukrajnai Felsőszinevéren, a XXVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem ünnepélyes megnyitóján.

Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke és Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vezetője nyitotta meg a XVII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet az ukrajnai Felsőszinevéren. Brenzovics László köszöntőjében arról beszélt, hogy az anyaországnak és a Kárpát-medencei szolidaritásnak köszönhetően, a hatalmas nyomás ellenére is sikerült olyan eredményeket elérni Ukrajnában, amelyekre korábban nem volt példa. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a gazdaság- és az óvodafejlesztési program mellett kiemelte a televízió létrejöttét is. „Mindez azt mutatja, hogy a kárpátaljai magyarság képes az önszerveződésre, arra, hogy az életében célokat tűzzön ki és ezen célokat meg is valósítsa” - tette hozzá az elnök.

Fontos, hogy a július 21-i ukrajnai előrehozott parlamenti választásokon összefogva, közös jelöltekkel indul a kárpátaljai magyarság két meghatározó politikai ereje, a KMKSZ és az UMDSZ – erről beszélt Potápi Árpád János, magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár: „Példaértékű a két magyar politikai erőnek, a KMKSZ-nek és az UMDSZ-nek a megismételt, megújított együttműködése, a megállapodásuk aláírása. Ez azt jelenti, hogy mindenki a közös jelölteket támogatja, illetve ezek a pártok közös támogatást kérnek a szavazóktól, ami előremutató a Kárpát-medencében. Reméljük, hogy egyre több nemzetrész ismeri fel azt, hogy csak közösen lehet sikereket elérni.”

A kárpátaljai magyar pártok három jelöltet indítanak három egyéni körzetben. Az ukrán állam azonban most sem biztosított magyar többségű választókörzetet - hangzott el az eseményen. Pásztor István, elnök, VMSZ: „A kilencvenes években Vajdaságban is hasonló volt a helyzet, amikor a nemzeti térkép színei alapján rajzolták meg a választási körzeteket. De az az idő is elmúlt, és meggyőződésem, hogy itt is el fog múlni. Biztos vagyok abban, hogy a kárpátaljai magyar közösségnek az elkövetkezendő időkben is lesz parlamenti képviselője Kijevben.”

A kárpátaljaiak nagyon sokat köszönhetnek az amerikai magyarságnak, ugyanis az elmúlt években ők segítettek abban, hogy az ukrajnai jogfosztó intézkedésekre a tengeren túlon is felfigyeljenek. Szekeres Zsolt, elnök, Magyar Emberi Jogok Alapítvány: „Az amerikai magyarságnak fontos közvetítői szerepe van. Meg tudjuk érteni a kárpátaljai magyarság problémáit, és azt a leghatékonyabb módon tudjuk közvetíteni az amerikai fél részére.”

A kárpátaljai nyári szabadegyetemen számos aktuális nemzetpolitikai témát érintenek a résztvevők. Egyebek között a Kárpát-medencei magyar oktatásról is szó volt, de szerveztek panelbeszélgetést Ukrajna és a világ címmel is. A rendezvény vasárnap zárja kapuit.

Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem
Felsőszinevér
Pásztor István
VMSZ
nemzetpolitikai államtitkár
Ukrajna

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.