Ugrás a tartalomra

Októbertől eltörlik a sertések kötelező védőoltását

2019.08.05
13:34
2019.08.05
17:26
Forrás
Pannon RTV
A tervek szerint október elsejétől eltörlik a sertések kötelező védőoltását Szerbiában – jelentette be a mezőgazdasági miniszter.

Ezt az Európai Unió piacára való kijutás miatt kell megtenni. Az intézkedést az itthoni sertéságazat fellendülését célozza meg. Egyenlőre a kínai piacban nyújt most nagy lehetőséget. A távol-keleti országba kezdetnek 50 ezer tonna sertéshúst exportálhat Szerbia.

A régi sertésól helyébe szeretne új és korszerű objektumot építeni a tornyosi Molnár Nóra. A pályázási lehetőségeket kihasználva a tervek szerint 14 törzskönyvezett anyakocát tartana, és malacaikat adná el. Szerinte a sertéságazatban ezen a területen van jövedelem: „Próbálkozunk, szeretnénk bővíteni az állományt, meglátjuk, hogy miként sikerül. A disznóólat is szeretnénk átépíteni, több anyakocát szeretnénk, aztán meglátjuk, hogyan alakul.”

Az ágazat évek óta ingadozik. A gazdálkodók szerint javulás és árnövekedés csak kivitellel érhető el, ehhez viszont az európai uniós előírásoknak kell megfelelni. Elsősorban a klasszikus sertés-pestis elleni védőoltást kell megszüntetni, megelőző óvintézkedéseket bevezetni és szigorú ellenőrzést végezni az állományban – mondta Tomik Nimród. A topolyai farmtulajdonos hozzátette: „Akár jól is elsülhet ez a dolog, hiszen ha az Európai Unióba is tudunk kiszállítani, az a hazai termelést is fel tudja lendíteni. Aki figyeli a külföldi tőzsdét, láthatja, hogy kint most magasabb a sertés felvásárlási ára, mint itt, Szerbiában. Ezért reméljük, hogy a későbbiekben a versenyképes termelők maradnak fenn itt, a hazai piacon és akár az Unióba is tudunk majd szállítani.”

A kis családi gazdaságoknak is számítana az uniós piaci lehetőség.
Molnár Szabolcs, gazdálkodó, Tornyos: „Nekünk, fiatal gazdáknak az a legfontosabb, hogy külföldre is nyíljon piac, és eltöröljék ezt a sertéspestis elleni védőoltást. Így remélhetőleg a mi hízóink is külföldre kerülnek.”

A szerb agrártárca bejelentette, hogy októbertől eltörlik a sertések pestis elleni kötelező védőoltását, így készülve az uniós piacra. Dr. Szőke István moholi állatorvos azonban úgy véli, gazdaságilag nem indokolt a vakcina eltörlése: „Az országban működő sertésfarmok biztonságát garantálták ezek a vakcinák, tehát az, hogy nem ütött be nagyobb gazdasági probléma, vagyis a pestisjárvány. Másrészt, most feltört ez az afrikai sertéspestis, a kettő között nem lehet klinikailag különbséget tenni, ellenben az afrikai sertéspestist megkapja a beoltott sertés is. A farmok biztonsága kerül veszélybe, ha megszüntetik a pestis elleni védőoltást.”

Szerbiában utoljára 2016-ban regisztráltak sertéspestissel fertőzött állományt. Az október elsején életbe lépő rendelet a minisztériumi bejelentés szerint nem vonatkozik a nyugat–szerémségi és a maróti erdő területén levő telephelyekre, mivel azon a vidéken nagyobb a vaddisznó-populáció, amely potenciális vírushordozó, így az állományt is nagyobb veszély fenyegeti.

sertés
disznó
sertéspestis
mezőgazdaság
állattenyésztés

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.