Ugrás a tartalomra

500 millió dináros többlet van a tartományi költségvetésben

2019.09.18
16:51
2024.03.19
08:35
Forrás
Pannon RTV
Mire jut így több pénz? Erről is szó volt a képviselőház mai ülésén.

Mivel a báni palotát éppen felújítják, a helyszín ezúttal az Újvidéki Vásár Master Központja volt.

A költségvetés átütemezését követően a tartomány mintegy 75 milliárd dinárral rendelkezik, ami közel 500 millió dinárral több, mint az előzőleg elfogadott összeg. Több pénz jut majd különböző programokra és projektekre, valamint az oktatási intézmények felújítására és fejlesztésére szánt összeg is megkétszereződik.

Milenko Jovanov, tartományi parlamenti frakcióvezető, SZHP:  „Az 500 millió dinár a magánosítási bevételekből származik, a tartomány térségében található vállalkozások magánosításából. Így nőtt az összeg. A 2016-os költségvetéshez képest, a mostani átütemezést is beleszámítva, a tartományi büdzsében 17 milliárd dinárral több pénz van.”

A költségvetést illetően a Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, valamint a Szerb Radikális Párt is több kritikát felvetett. Đurađ Jakšić, a radikálisok frakcióvezetője szerint a pénzeszközöket kevésbé jelentős projektekre szánják, a költségvetési tartalékot szétszórták, és a polgárok katasztrofális eredményekre számíthatnak majd az év végén.

A Vajdasági Magyar Szövetség támogatta a zárszámadásról szóló jelentést, illetve a költségvetés átütemezéséről szóló javaslatot is. Pelt Ilona, a VMSZ tartományi képviselője fontosnak tartja, hogy az oktatásra és az egészségügyre is jelentős eszközöket fordít a tartomány: „Olyan projektek fognak megvalósulni a költségvetési időszaknak köszönhetően, mint a Topolya-Kishegyes-Szenntamás szennyvíztisztító, ami a Krivaja tónak a tisztaságát fogja biztosítani, szennyezettségét fogja meggátolni. Fontosnak tartom elmondani, hogy a Nagyberuházási Igazgatóság révén fel fog épülni a topolyai diákotthon is.”

Az ülésen napirenden szerepelt még a Szabadka és Baja közötti vasúthálózat területrendezési tervének elfogadása, valamint a mezőgazdasági területek védelméről, rendezéséről és használatáról szóló javaslatokról is döntöttek a képviselők.

tartományi kormány
ülés
költségvetés
többlet
VMSZ
Pelt Ilona

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.