Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Juhász Géza

Igyunk kevesebbet!

2018.04.13
23:00
Forrás
Szerbiai RTV
Már heti 5-10 alkoholos ital is jelentősen megrövidítheti az élettartamot, illetve halálos kimenetelű megbetegedéseket okozhat.

Ez derült ki abból a kutatásból, amelyben 600 ezer alkoholt fogyasztó ember italozási szokásait analizálták. Az eredmények megkérdőjelezik a mértékletes alkoholfogyasztás pozitív megítélését, például azt, hogy napi egy pohár vörös bor, mennyire tesz jót a szívnek. Angela Wood, a Cambridge-i Egyetem tudósa azt nyilatkozta, hogy a kutatás kimutatta, a felső határ, amely még nem okoz korai halált az heti 12,5 egység alkohol, azaz nagyjából 5 sör vagy 5 pohár bor.

Cambridge Egyetem
alkoholfogyasztás

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.