Ugrás a tartalomra
Pixabay

Mégsem vagyunk egyedül?

2020-04-28
16:07
2020-04-28
16:34
Forrás
24.hu, CNN
Az amerikai Védelmi Minisztérium hivatalosan is nyilvánosságra hozott három olyan videót, amelyeken azonosíthatatlan repülő tárgyak, vagyis ufók (unidentified flying object) láthatók.

A videókat tavaly szeptemberben egy magánvállalat már feltette a netre, akkor az amerikai haditengerészet megerősítette a hitelességüket. Azt nem tudni, hogy a felvételeken milyen járművek láthatók, az egyikről a filmet készítő pilóta azt feltételezi, hogy drón lehet. Mindegyik videón gyorsan mozgó eszközök szerepelnek, amelyekről infravörös kamera készített felvételt.

Az amerikai Védelmi Minisztérium, vagyis a Pentagon szóvivője azt mondta, azért hozták hivatalosan is nyilvánosságra a felvételeket, hogy ne legyenek spekulációk az eredetiségüket illetően. Megvizsgálták a videókat, és csak akkor engedték ki őket, amikor megbizonyosodtak, hogy semmiféle titkos információt nem tartalmaznak.

A haditengerészetnél hivatalos iránymutatást kaptak arra vonatkozóan, hogyan kell jelenteniük az ilyen észleléseket. A Pentagon szerint nagyon fontos, hogy minél több információ legyen egy-egy jelenségről, hogy jobban le tudják kutatni, valójában mi is volt az azonosítatlan repülő tárgy.

2017-ben az egyik pilóta azt mondta, hogy a 2004-ben látott ufó olyan módon mozgott, amit ő nem tudott megmagyarázni. Nagyon gyorsan tudott irányt változtatni, és két másodperc alatt eltűnt a látóhatáron.

A Pentagon korábban, 2007-2012-ig tanulmányozta az ilyen felvételeket, hogy többet megtudjon arról, mi látható rajtuk, de a programot leállították, mert „fontosabb dolgokra kellett költeni a támogatást”. A program korábbi vezetője azonban úgy gondolja, hogy elég meggyőző bizonyítékokat látott arra, hogy „nem biztos, hogy egyedül vagyunk”.

A szakember szerint ezek a felvételek (és a Pentagon birtokában lévő többi is) olyan technológiát mutatnak, ami jelenleg nincs Amerika birtokában, és a Pentagon tudomása szerint más országéban sem – persze ez még nem zárja ki azt, hogy szupertitkos kísérletekről van szó, amikről az Egyesült Államokban egyáltalán nem tudnak.

UFO
ufóvideó
Pentagon
Amerikai Egyesült Államok
Védelmi Minisztérium

Most

10:05

Đoković beérte Federert

Novak Đoković világelső szerb teniszező a 310. hetet kezdte meg a férfi teniszezők ATP világranglistájának az élén, ezzel beérte az eddigi rekorder svájci Roger Federert.
09:53, Frissítve: 10:03

Juhtenyésztés: igen vagy nem?

Elégedetlenek a vajdasági juhtenyésztők, de bíznak abban, hogy a lassanként emelkedő árak miatt a jövőben is érdemes lesz birkák és bárányok tenyésztésével foglalkozni.

Népszerű

Orosz bolt nyílt Szabadkán

Az átadót követően azonnal birtokukba vehették a vásárlók az üzletet. Az orosz tulajdonban lévő Svetoforban többnyire tisztálkodási szerek, élelmiszer és konyhai eszközök kaphatók.

Halálos közúti baleset Topolyánál

A szerencsétlenség szerda este fél nyolckor történt Topolya bejáratánál, egy kombi hátulról egy kapcsolható eszközt húzó traktornak ütközött.

Üresen állnak a zentai árupiac standjai

Kedd óta üresek a zentai árupiac asztalai. Az árusítók beszüntették a munkát. Ennek több oka is van. Az ügyben megszólalt a piacot üzemeltető vállalat igazgatója is.