Ugrás a tartalomra
Tanjug/Presidency Press Service via AP, Pool/Kayhan Ozer

Átadták a Transzanatóliai Gázvezetéket

2018-06-13
12:50
2018-06-13
18:01
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
Ahol az elefántok egymást tapossák, és csak most kezdődik az igazi harc, ott a kicsiknek együtt kell működniük, egy biztonságos térséget kialakítva.

Így értékelt Aleksandar Vučić törökországi látogatását követően, miután megnyitották az 1850 kilométer hosszú és 10 milliárd dollár értékű Transzanatóliai Gázvezetéket, amelyen keresztül Azerbajdzsánból Törökországon át szállítják a gázt egészen Európáig. Szerbiának minél több kapcsolatot kell kiépíteni a szélesebb régió országaival - tette hozzá a szerb elnök, hangsúlyozva, hogy több török befektető is érdeklődött a beruházási lehetőségekről, elsősorban a bányászat, az energetika és a turizmus terén. Ez nagyon fontos, mert a gáz a jövőben mindenképp Törökországon keresztül érkezik Szerbiába - húzta alá az államfő.

Törökország
Aleksandar Vučić
gáz

Most

20:34, Frissítve: 20:42

Indul a Vajdaság Vizei regatta

Már május elején beteltek a helyek a jubiláris 10. Vajdaság Vizei regattára, amelyet június 22-e és július 1-je között tartanak meg.
20:15, Frissítve: 20:24

Aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

A magyar férfi kardcsapat aranyérmet nyert az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután a fináléban 45-33-ra legyőzte az olasz együttest.
19:05

Đoković a bolgár Dimitrovot verte

Novak Đoković megnyerte nyolcaddöntős mérkőzését is az angliai Queensben megrendezett füves pályás tenisztornán, miután két szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.
16:27, Frissítve: 19:00

Döntetlent játszott Dánia és Ausztrália

1:1-es döntetlen született a Dánia-Ausztrália összecsapáson az oroszországi labdarúgó világbajnokságon. Így a C csoportot Dánia vezeti négy ponttal, míg Ausztrália harmadik egy ponttal.

Népszerű

Traktor

Útlezárást szerveznek június 11-én, hétfőn

A Szerbiai Termelők Független Társulása egy órás figyelmeztető útlezárást szervez június 11-én, hétfőn reggel 8 óra 30 perckor. A megmozdulást az üzemanyag magas ára miatti elégedetlenség váltotta ki.