Ugrás a tartalomra

Az afrikai sertéspestis az állatokat veszélyezteti

2018.04.29
13:07
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Az afrikai sertéspestis az emberi egészségre nem veszélyes, az állatokéra viszont igen – ezért tiltották meg az állati eredetű élelmiszerek behozatalát Szerbiába Magyarországról.

A héten Heves megyében mutattak ki egy vaddisznó tetemében afrikai sertéspestist, korábban pedig Romániában is megjelent a vírus. Saša Ostojić, az Állatorvosi Igazgatóság munkatársa a Szerbiai RTV vendégeként elmondta, a fertőző betegség könnyen átterjedhet az itteni sertésekre, aminek komoly gazdasági következményei lehetnek. Az afrikai sertéspestis ellen nincs oltás, ezért kell megakadályozni az országba való bejutását. Az élő- és a feldolgozott hús behozatala megfelelő ellenőrzés alatt áll, mondja az illetékes, gondot a disznóhús illegális behozatala és kereskedelme jelent.       

Saša Ostojić, munkatárs, Állatorvosi Igazgatóság: „A tiltás nem a határátlépőkön való ellenőrzést jelenti, hanem eleve azzal kezdődik, hogy kiadják-e a tanúsítványt, a behozatali engedélyt az ilyen termékekre. Tehát már az elején ellenőriznek. A lánc bezárul. Sokkal nagyobb kockázati tényezőt jelent az illegális forgalom, tehát az ellenőrizetlen eredetű termékek csempészése, és az olyan ételeké, amelyeket személyes fogyasztásra visznek magukkal az utazók a határon keresztül.”

afrikai sertéspestis
Szerbia

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.