Ugrás a tartalomra
Pannon RTGV/Ürményi Frigyes

Dominóeffektus: hanyatlott a turizmus, kevesebb lett az éttermi fogyasztás, csökkent a sertésár

2021.02.02
21:29
Forrás
Pannon RTV
Miben bízhatnak a sertéstenyésztők? Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője a mezőgazdasági minisztérium intézkedéseiről is beszámolt a Közügyekben.

Csökkent a sertés felvásárlási ára Szerbiában a külföldről behozott jószágok miatt. Decemberben több országból importáltak hízót, malacot, így a helyi termelő áron alul kénytelen eladni a jószágokat.

A gabonaárak is emelkedtek, ami csak nehezíti a tenyésztők helyzetét, hiszen a takarmány árának emelkedésével is számolni kell. Mindemellett késnek az állam által igényelhető támogatások is.

Pixabay

Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője a Közügyekben elmondta, hogy a sertéshúst az Európai Unióval megkötött stabilizációs és társulási megállapodás rendelkezései miatt lehet szinte vámmentesen behozni az EU-ból Szerbiába.

Az ár véleménye szerint amiatt is alacsony, hogy a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó, megszorító intézkedések miatt jelentősen csökkent az éttermek forgalma és ezáltal a húsfogyasztás is.

Elmondta, hogy a mezőgazdasági minisztérium illetékesei dolgoznak azon, hogy Szerbiából húst lehessen szállítani Kínába, Indiába és más távol-keleti országokba. Véleménye szerint ez várhatóan hozzájárul ahhoz, hogy emelkedjen a sertés felvásárlási ára az országban.

sertés felvásárlási ára
Fremond Árpád
sertéstenyésztés
mezőgazdasági minisztérium

Most

20:44, Frissítve: 21:23

Újra a Zvezda a bajnok

Ismét a Crvena zvezda nyerte a szerb labdarúgó Szuperligát. A piros-fehér belgrádi együttes meggyőző 3:1-es győzelmet aratott a Voždovac ellen az utolsó fordulóban.
19:05, Frissítve: 20:19

Tavaszi hangulatban

Tavaszi hangulat volt ma a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben, hiszen ezzel a címmel szerveztek népzenei műsort. Versmondók, citerazenekarok és kórusok mutatkoztak be.
18:20, Frissítve: 20:56

A fantasztikus Fantast

Hétfőn kezdődött és ma ért véget Óbecsén a Fantast nemzetközi zenei vetélkedő. A 9. alkalommal megszervezett eseményen az idén több mint 300 fellépő vett részt, hét ország 49 városából.

Népszerű

Rossz hír a földművesek számára

Folytatódik a meleg időjárás térségünkben, holnaptól egészen péntekig már nem kell számítani csapadékra - olvasható a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzésében.