Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint: Egy számlával kevesebb

2023.10.28
13:34
2023.11.17
15:15
Forrás
Pannon RTV
Jövőre már nem kell fizetni a vízlecsapolási illetéket Szerbiában. Sokéves kitartó küzdelem után újabb csatát nyertük - írta közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint.

A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője kiemelte, a köztársasági képviselőház csütörtökön elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében idén felére csökkentik, jövőre pedig végleg eltörölik a vízlecsapolási illetéket. Bejegyzésében kiemeli, hogy a VMSZ kezdettől, vagyis az illeték 2010-es bevezetésétől folyamatosan követelték annak eltörlését.

A párt első sikerét az üggyel kapcsolatosan 2019-ben érte el, amikor is sikerült elfogadtatnunk a javaslatainkat, hogy hektár alapú, inflációkövető és föld minőség-függő legyen az elszámolás. Ennek következtében az illeték valamelyest lecsökkent. Most sikerült elérni, hogy teljes egészében eltöröljék az illetéket.

Dr. Pásztor Bálint kiemeli, hogy a jövőben azért fognak küzdeni, hogy a megépített 22.000 km-nyi kanálist folyamatosan takarítsa az állam, aminek ma csak a tizedét végzi. Még sincs az rendben, hogy a tartományunkat nagy vízhozamú folyó is átszeli és annak vizét kihasználatlanul engedjük tovább, miközben a földjeinken tombol az afrikai szárazság - húzta alá a VMSZ parlamenti frakcióvezetője.

vízlecsapolási illeték
Dr. Pásztor Bálint
VMSZ

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.