Ugrás a tartalomra

Elindult a szerbiai e-Agrar portál

2023.03.20
18:52
2023.03.20
21:56
Forrás
Pannon RTV
A termelők az online felületen módosíthatják gazdaságuk adatait, megújíthatják az előző évben leadott információkat, de a támogatások igénylésére is itt lesz lehetőség.

A cél, hogy a papírmunkák egy része átkerüljön az online térbe. Szerbiában egyébként több mint 400 ezer gazdaságot tartanak nyilván, ezeknek csupán töredéke alkalmazza egyelőre az új platformot. 

Hetek óta folyamatos az e-Agrar portálra való regisztrálás a termelők körében. A rendszer igen sok újdonsággal jár, ami többségüknek ismeretlen. Sokan a helyi falugazdász irodákban kérnek segítséget, hiszen minden elektronikus formában történik. Ebben az évben pedig már a gazdaság adatainak megújítását is itt kell elvégezni, egyes, meg nem erősített információk szerint a területalapú támogatás kifizetése is ettől függ majd.

Bicskei Mária, termelő, Adorján: „Nem volt bonyolult, mert kaptunk segítséget, de ha nem kaptunk volna, akkor természetesen bonyolult lett volna, mert mi sem vagyunk már annyira fiatalok, hogy ebbe nőttünk volna bele.”

A magyarkanizsai falugazdász irodánál nagy a sor, ugyanis még mindig kevés az olyan községbeli termelő, aki regisztrált a portálra. A belépés kétféleképpen történik: okostelefon vagy pedig csipes elismervénnyel ellátott igazolvánnyal, amit a rendőrségen kell igényelni. Az egész folyamat az erpg.eagrar.gov.rs honlapon indítható el, a belépés gombra kattintva. Ki kell választani, hogy igazolvánnyal vagy pedig okostelefon segítségével szeretnénk-e belépni. A mobiltelefonos belépés esetében az oldalt lejjebb görgetve kérni fogja az e-mail címet, majd be kell lépni az okostelefonra letöltött consent nevű applikációba a hat számjegyű kóddal, amelyet az alkalmazás letöltésekor kapunk meg, majd a számítógépen a bejelentkezés gombra kell kattintani. Ezt követően az applikáción keresztül érkezik egy üzenet az okostelefonra, amit engedélyezni kell és ez által belépünk az e-Agrar hivatalos oldalára. Fontos a mezőgazdasági számlaszám leellenőrzése, valamint, ha lakcím esetében változás történt, akkor a megadott helyre a lefényképezett igazolványt fel kell tölteni.”  

Skutera Éva, falugazdász: „Azt javasoljuk minden termelőnek, hogy először is az alapadatokat mindenki ellenőrizze le, tehát gazdasági szám, személyi szám, lakcím. Különösen, amit találtam és meg kell változtatni az az elérhetőség, tehát a kapcsolat adatai, ide be kell írni az email címet.”

Ha pedig igazolvánnyal szeretnénk az oldalra belépni, akkor a rendszer kéri a négy számjegyű pin kódot, amit az illető a rendőrségen kapott meg. A belépést követően pedig a gazda be tudja gépelni parcellánként a vetésforgót, majd ezt követően egy nyilatkozatot kell elfogadnia a termelőnek, amely értelmében végleges lesz a gazdaság adatainak módosítása. A regisztráció összetettnek tűnhet, így akinek kérdése van, felkeresheti a legközelebbi falugazdász irodát.

e-Agrar
mezőgazdaság

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.