Ugrás a tartalomra

A gázolaj és a cigi jövedéki adójából van a legnagyobb bevétele Szerbiának

2017.06.06
10:42
A szerb állam legnagyobb bevétele a gázolaj és a dohányárú adójából származik - derül ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből
A szerb állam legnagyobb bevétele a gázolaj és a dohányárú adójából származik - derül ki a Pénzügyminisztérium jelentéséből. A 2017 első négy hónapjára vonatkozó adatok alapján a teljes jövedéki adóbevétel 72,8 százalékát az említett két termék után fizették be. A harmadik helyen a benzin van 10,6 százalékkal, amit az áram követ 7,7 százalékos részesedéssel az összbevételből. A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva is nőtt a jövedéki adóból származó bevétel. Ez az emelkedés a dohánytermékek esetében is észlelhető, amiből tavaly ebben az időszakban 25,2 milliárd dinár folyt be az államkasszába, az idén pedig 30,9 milliárd. Az állam kiadásai is nagyok, áprilisban elérték a 85,8 milliárd dinárt. A legtöbb pénz a közalkalmazottak juttatásaira megy el. Erre Szerbia államkasszájából áprilisban 19,4 milliárdot különítettek el. (Blic)
Szerbia
jövedéki adó
államkassza

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.