Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

A gyümölcsösökben hatalmas károkat okozott a márciusi fagy

2020.04.10
07:09
2020.04.11
15:42
Forrás
Pannon RTV
A fagy leginkább a barackfákat érintette, de a szilva és a cseresznye is károsodott. A kár sok helyen száz százalékos - mondják a termelők.

A márciusi fagy hatalmas károkat okozott egész Vajdaságban, így Magyarkanizsán is. Enyhe tél van mögöttünk, ezért a gyümölcsfák is hamar virágba borultak. Azonban körülbelül tíz nappal ezelőtt fagy jelentkezett itt a környékünkön, Észak-Bácskában, így Magyarkanizsán is, ezt pedig legjobban a barackfák sínylették meg. Az elfagyott virágokat szét lehet morzsolni, szóval ez előreláthatóan igen komoly anyagi kárt jelent majd a termelőknek.

Pannon RTV

Annak ellenére, hogy termés nem lesz a barackfákon, még ugyanúgy gondozni kell őket, ami kiadásokkal jár és főleg innen keletkeznek majd az anyagi károk -mondja a magyarkanizsai Csukonyi Mihály, aki kisebb területen termeli a gyümölcsöt. „Az én véleményem szerint és akikkel általában tudok találkozni, mindenki panaszkodik, hogy úgy a barack, elsősorban a barack, másodsorban a szilva is teljesen elfagyott. Esetleg a későbbi virágzások, pár virág, azon lehet termés, akkor azon lesz.”

Pannon RTV

Kovács Józseféknek a magyarkanizsai Haterem városrészben van egy kis gyümölcsöse. Szerinte az idei baracktermésből sem lekvárt, sem pálinkát nem tudnak majd készíteni. „Majdnem két éve, hogy nincs barackunk. Állandóan elfagy.” A termelők bíznak benne, hogy nem kerül sor újabb fagyokra, ami a többi gyümölcsfát is megkárosítaná.

barack
fagykár
gyümölcs

Most

16:10, Frissítve: 19:11

Átadták a Szent Száva-díjakat

Ezzel az elismeréssel Szent Száva napja alkalmából jutalmazzák meg azokat az egyéneket és szervezeteket, akik kiemelkedő eredményeket értek el többek között az oktatás és nevelés terén.

Népszerű

Kigyulladt egy szupermarket Szabadkán

Tűz ütött ki ma délután a szabadkai ócskapiac közelében. A sűrű, gomolygó füstöt az egész városban látni lehetett, a környéken alig lehetett kapni levegőt.

Rendőrök lepték el Horgost

Rendőrök lepték el ma reggel Horgost. Feltételezhetően azt az eltűnt férfit keresik, akinek múlt hétvégén veszhetett nyoma a településen.