Ugrás a tartalomra
Pannon RTV / Apczi Jenő

Kevés halat esznek a szerbiaiak

2022.12.06
21:36
Forrás
Pannon RTV
Ennek egyik oka a hal jelenlegi ára, ami kilónként az ezer dinárt is meghaladja. A téma kapcsán a Közügyek stábja Magyarkanizsán forgatott.

A statisztika szerint évente még a tíz kilót sem éri el személyenként. Bizonyos étteremtulajdonosok elmondása szerint nehéz is minőségi halhoz jutni az országban. Sokak szerint a legfinomabb a folyami hal, amely nem zsíros, és elkészítését követően sem érződik az ételen semmilyen mellékíz.

Az ünnepi készülődés nemcsak a díszítést és az ajándékok megvásárlását jelenti, hanem a menü elkészítését is. A szeretet ünnepének egyik jelképes étele a hal, amit 24-én halászlé vagy sült hal formájában teszünk az asztalra. Sajnos a statisztikai azt mutatja, hogy legtöbben csak ekkor vásárolnak halat, Szerbiában ugyanis még mindig kevés halat fogyaszt a lakosság, az egy főre eső éves fogyasztás nem éri el a tíz kilót sem. A magyarkanizsai halboltban sokféle hal kapható, az ár pedig sok mindentől függ.

A magyarkanizsai Tisza-part egyik közkedvelt éttermében számos halétel szerepel az étlapon. Momčilo Mučibabić munkavezető elmondta, nagyon nehéz minőségi halat találni, amin semmilyen kellemetlen íz nem érződik sütés vagy főzés után.

Magyarkanizsa egyik legnagyobb kincse a Tisza. Számtalan halnak add otthont. Mint minden ételnél a hal esetében is a párolásnál marad meg az ételben a legtöbb vitamin, főve és sülve is nagyon egészséges. A hal fogyasztása csecsemőkortól egészen az időskorig fontos a szervezetnek, hiszen nem csak a fejlődéshez nélkülözhetetlen, hanem súlyos szembetegségeket is megelőzhet.

halfogyasztás
Közügyek Műsorfolyam

Most

10:16

Folytatódik az Armageddon akció

Újabb 8 személyt vett őrizetbe a szerbiai rendőrség. Őket azzal gyanúsítják, hogy az interneten gyermekpornográfiát terjesztettek, valamint kiskorúakat használtak fel pornográf tartalmak készítésére.
08:07

Klímasemleges távhővel fogják ellátni Bécset

Az év végén üzembe állnak Bécsben azok a hőszivattyúk, amelyek segítségével a szennyvízből távhőt tudnak előállítani; az új eljárással kezdetben 56 ezer, 2027-re pedig több mint 110 ezer bécsi háztartást látnak majd el klímasemleges távhővel.

Népszerű