Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Kopogtat a munkaerőhiány Nagybecskereken

2019-10-08
17:50
2019-10-08
18:08
Forrás
Pannon RTV
Lassan megtelnek a nagybecskereki ipari övezetek. Megkezdődött az ország legnagyobb zöldmezős beruházásának, a kínai gumiabroncs-gyárnak az építése is.

Most viszont egy újabb probléma került előtérbe: a munkaerőhiány.

Egy évtizeddel ezelőtt sok nagybecskereki fiatalnak az volt az álma, hogy Újvidéken vagy Belgrádban találjon munkát. Ez mára kezd megváltozni. Az elmúlt két és fél év alatt ugyanis négy és félezer új munkahely nyílt meg a városban.

Čedomir Janjić polgármester, Nagybecskerek: „Csökkent a munkanélküliek száma és növeltük a foglalkoztatottak számát. Azt is tudjuk, hogy a következő években milyen jelentős beruházók érkeznek hozzánk, a nagy kínai cég, a Linglong mellett. Derűlátó vagyok, és azt várom, hogy elindul egy Nagybecskerekre való település folyamata, mert nem lesz elegendő munkaerő a városban.”

A külföldi cégeknek, elsősorban a Dräxlmaier kábelgyárnak köszönve, amely már több mint hatezer dolgozót foglalkoztat, a bérek növekedtek. Ez viszont csökkentette a mezőgazdaság iránti érdeklődést.

Madarász Gyula, minőségellenőr, Császárkert Kft.: „Ők a hazai piacon termelnek külföldre termékeket és hazai fizetéseket adnak. Ebben a versengésben ők előnyben vannak. Úgyhogy gyorsabban tudják a fizetéseket emelni. És ez miatt a mezőgazdaság még rosszabb helyzetbe került.”

Közép-Bánátban több mint ötezer kis- és közepes vállalkozás van bejegyezve. Számukra is nagy gond a munkaerőhiány.

Kiss Izabella, igazgató, Nagybecskereki Munkaadók Szövetsége: „Úgy gondolom, hogy nem fogok tévedni, hogyha azt mondom, hogy minden szakmából keresnek munkásokat. Főleg ki van emelve az információs technológiában munkálkodó szakember, viszont mi itt a szervezetben érezzük, hogy hiányoznak pékek, mészárosok is, eladók is.”

Nagybecskereken a négy évvel ezelőtti 12 ezerről idénre mintegy négyezerre csökkent a nyilvántartott munkanélkülieknek a száma.

Nagybecskerek
Čedomir Janjić
Draxlmaier
Császárkert Kft.

Kapcsolódó tartalmak

Most

Népszerű

mentőautó

Halálos baleset Zentán

Halálos baleset történt ma délelőtt Zentán - írja a Magyar Szó. Egy elektromos kerékpárral közlekedő 70 éves ember vesztette életét.