Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Krisztián

Korszerű sertésfarm épült Doroszlón

2019-03-12
15:28
2019-03-12
18:03
Forrás
Pannon RTV
Több mint 4 millió euróból épült fel Doroszlón a régió legkorszerűbb és legnagyobb sertésfarmja.

A beruházás 45 százalékát a magyar állam pénzelte a Prosperitati Alapítványon keresztül, a többit pedig önerőből és banki hitelből biztosította a helybeli Holló Company Kft. A kocatelep ünnepélyes átadására került ma sor Doroszlón.

A magyar kormány támogatásával Doroszló határában épült ki a Holló Company Kft. új kocatelepe. A sertésfarm évi kapacitása mintegy húszezer tenyészjószág.

Ez a farm Vajdaság, Szerbia és az egész balkáni-régió sertéstenyésztésében fontos szerepet tölt majd be - emelte ki Holló Ronald. A Holló Company menedzsere szerint ez Európa egyik legmodernebb kocatelepe. A tenyészjószág kinevelése a fő cél, a kismalacokat pedig az integrált tenyésztőknek adják ki hizlalásra: „Az egész projektnek az is a lényege, hogy megpróbáljuk a kis-, a közép- és nagyvállalkozókat a sertéstenyésztésbe beintegrálni. Jelenleg több mint 80 szerződésünk van már, amit remélhetőleg fel tudunk vinni legalább egy 200 termelőre 3 éven belül.”

Több mint húsz munkahely nyílt az új doroszlói sertéstelepen és nagyon sok helybeli családnak nyújt majd megélhetést. A beruház annál is jelentősebb, mert a szórványban valósult meg.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Doroszló egy kis közösség itt Nyugat-Bácskában, de azt gondolom, hogy ez csak felértékeli a projektet. Hiszen projektet egyébként is nehéz megvalósítani, különösen így szórványban, de azt gondolom, bátorság amibe belevágtak. Ha körbenézünk, a megvalósítás az mindenképpen őket dicséri, jelentősége pedig hatványozottabban fontos a kisebb közösségekben, mint a nagyobb közösségben.”

Az új kocatelep minőségi kismalacok tenyésztésével foglalkozik. Az anyakocák mesterséges megtermékenyítése is feladataik közé tartozik, ami máris azt eredményezte, hogy jelenleg minden tizedik, Szerbiában levágott sertés Doroszlóról származik. Pásztor István, a VMSZ elnöke a megnyitón az integrátori rendszer fontosságát emelte ki: „Ez azért fontos, mert ezen a tevékenységen keresztül értékesíthetik vagy használhatják föl azt a növénytermesztésből származó terméket, amit különben előállítanak. Ez az integrátori rendszer arra is lehetőséget teremt, hogy családok egyfajta önfoglalkoztatást tudjanak megszervezni saját maguknak, megerősítve az egzisztenciájukat.”

A magyar kormány nem véletlenül vallja, hogy erős családok nélkül nincs erős közösség - hangsúlyozta Nagy István. A magyar nemzet pedig erős közösségekre épül - tette hozzá Magyarország agrárminisztere: „Tehát akkor, amikor arról beszélünk, hogy majd 600 millió forintos magyar kormánybeli támogatásból megvalósul egy ilyen üzem, akkor nemcsak egy üzem megvalósulásáról beszélünk, hanem nagyon sok más család megélhetésének megvalósulásáról, vidéki megmaradásáról, a jövőjéről beszélünk.”

Az új sertésfarmon a legkiválóbb tenyészalapanyagot biztosítva a legkorszerűbb tartási és takarmányozási technológiát alkalmazzák.

Doroszló
sertés
Prosperitati Alapítvány
Holló Company Kft.

Most

Népszerű

Horgosi lány lett az idei Strandszépe

A zsűri értékelése alapján Szabó Noémi tehette fejére az idei Magyar Szó Strandszépe koronáját. Ő képviseli majd Vajdaságot a magyarországi Magyarok Szépe szépségversenyen.

Újabb rekordot döntött a dinár

Újabb rekordot döntött a dinár euróhoz viszonyított árfolyama. A ma jegyzett adatok szerint egy euró 117,7365 dinárt ér - tájékoztat a Szerbiai Nemzeti Bank.