Ugrás a tartalomra

Kukoricatörő versenyt rendeztek Tordán

2017.09.17
09:07
2024.03.19
08:32
Magyarországi, romániai és vajdasági vendégek vettek részt a tordai kukoricatörő versenyen, a sorrendben kilencedik Kukoricafesztivál legérdekesebb eseményén. Számos kísérő-rendezvény is volt.

Az aratás mellett a kukorica betakarítása is fontos feladat a falusi emberek életében. Sokszor nehezebb is az aratásnál. Különösen, ha nem kedvez az időjárás. Szerencsére a tengerit ma már nem kézzel szedik, szombaton pedig nyári kánikulában zajlott az esemény.

Dobai János, elnök, Torda HK: „A tordai gazda életében az őszi betakarítás sokkal többet jelent, mint az aratás, hisz a földterületek 70-80 százaléka őszi kultúrával van bevetve. Űgy gondoltuk, hogy a szüleink, nagyszüleink hagyományát ápolnunk kell és valamilyen módon be kell mutatnunk az utókornak. Ez az ötlet immár kilencedik alkalommal megvalósult, és évről-évre terebélyesedik.”

A hagyományos kukoricatörés nem volt könnyű munka, mégis összetartó ereje volt egy falusi közösségben. Tóth Veronka, Torda: „Jobb volt, mert akkor nem volt irigység. Régebben úgy voltunk, mint ezek a kukoricaszemek, egyik a másiknak segítettünk. Ha láttuk, hogy valaki elmaradt, és a miénk kész, akkor csináltuk az övét.”

A rendezvényt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke nyitotta meg: „Különböző lakossági találkozókon alkalmam van erről beszélni, és azt mondom folyamatosan, hogy megértjük azokat, akik a konyhaasztal mellett úgy döntenek, hogy máshol fognak élni. De nekünk az az érdekünk, hogy azok, akik úgy döntenek, hogy itt kívánnak élni, azokon próbáljunk segíteni, hogy gyökeret tudjanak engedni, meg tudjanak erősödni, kisközösségileg is, egyénileg is, vállalkozóként is.”

Az ilyen rendezvények egyik fontos célja az, hogy egy hétvégére, pár napra, jobb kedvet hozzanak az adott közösségbe. Lódi Miklós, Bácsfeketehegy: „Nagyon szeretünk ide járni,  mert itt szóba lehet állni az emberekkel, beszélgetni lehet és nem az van, hogy nem szólnak vissza hozzád. Nagyon tetszik itt Tordán. Három vagy négy éve, hogy minden évben visszajövünk a kukoricatörő versenyre.”

Bemutatásra kerültek a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásárolt mezőgazdasági eszközök is. A jelenlévőket Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntötte: „Ez a bánsági magyar falu 72 nyertes pályázattal büszkélkedhet. 46,5 millió dinár támogatás érkezett ebbe a magyar közösségbe és a harmadik pályázati körben minden tordai pályázó nyert, úgyhogy száz százalékos az eredmény. Ennek az eredménynek legalább fele itt látható a focipálya mellett. Büszkék lehetnek.”

Az esemény keretében szentmisét mutattak be, kézműves foglalkozásokat és kiállításokat szerveztek, volt főzőverseny, pálinkaverseny, felléptek a környező falvak műkedvelői. Megemlékeztek a falu nagy szülöttéről, dr. Berényi János növénynemesítőről is.

Kukoricafesztivál
Pásztor István
Prosperitati
Torda
VMSZ

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.