Ugrás a tartalomra
Pixabay/Pijon

Még 22 évig törleszti Szerbia a Tito-korszak hiteleit

2019-06-16
09:03
Forrás
Blic, N1
Szerbiának még 22 évig kell törlesztenie azokat a hiteleket, amelyeket a 90-es évek előtti jugoszláv vezetés felvett - írja a Blic.

Legutóbb, szombaton 22 millió eurót utalt át Szerbia a köztársasági költségvetésből. A Tito-korszak alatt leginkább a 70-es és 80-as években a Párizsi Klubtól és a Világbanktól vett fel hiteleket az államvezetés. A szakemberek szerint kedvezőtlen hitelkonstrukciók voltak, 7 százalékos éves kamattal. A belgrádi napilap információi szerint még Kuvaittól is vett fel hitelt az ország 1984 és 1989 között. Az elkövetkező 22 évben egyébként még 1,7 milliárd eurót kell törlesztenie Szerbiának, a legtöbbet az említett Párizsi Klub nevű hitelezőnek.

Tito
hitel
törlesztés

Most

Népszerű

Keresi a rendőrség

Nagy erőkkel keres egy férfit a szerbiai rendőrség, akit nemi erőszak kísérletének elkövetésével gyanúsítanak. A bűncselekményt Belgrádban, a szerb főváros Vračar nevű részében követte el.