Ugrás a tartalomra

Rekordszámú utas vette igénybe a belgrádi repülőteret

2018.07.22
10:59
2024.03.19
08:41
Forrás
Szerbiai RTV
Rekordszámú utas vette igénybe a Nikola Tesla belgrádi repülőtér szolgáltatásait, ugyanis pénteken 23335 utasuk volt. Hétfőn ez a szám 23320 volt, amely már szintén rekordnak számított.

Az elmúlt két hétben több mint 300 ezer utast jegyeztek - közölték a belgrádi reptér illetékesei.

A Nikola Tesla repülőtér az előrejelzések szerint újabb rekordévre számíthat a charterforgalom utasai számának becsült növekedését alapul véve. Az év első hat hónapjában mintegy 2 és fél millió utas fordult meg a reptéren, 7 százalékkal többen, mint a tavalyi év ugyanezen periódusában.

Belgrád
repülőtér
Nikola Tesla

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.