Ugrás a tartalomra

A szerb állam 1,7 milliárd dinárral tartozik a veszélyes hulladék feldolgozóinak

2019-03-20
10:17
2019-03-20
12:45
Forrás
Beta, Vajdaság MA
Az összeg a 2016-os és a 2017-es évben végzett munkára vonatkozik, de a tavalyi évre sem kaptak egy dinár támogatást sem a hulladék kezeléséért - közölte a Szerbiai Újrahasznosítók Egyesülete.

Az állam a 2019-es költségvetésben is elkülönített eszközöket a 2018-ból származó hulladék kezelésére, viszont ez az összeg harmadával kevesebb a meglévő költségeknél. Az újrahasznosítói ipar ugyanis tavaly 83 ezer tonna hulladékot kezelelt. Adataik szerint Szerbiában a kommunális hulladék legnagyobb része a lerakókra kerül, illetve 80 százalékát szervezetten gyűjtik össze, míg a maradék 20 százalék a 3500 illegális szemétlerakó egyikén végzi.

Szerbiában az összegyűjtött hulladék feldolgozása alacsony szintű, vagyis kevesebb mint 5 százalékot tesz ki, miközben az Európai Unióban ez az arány 75 százalékos. Az EU jelenlegi követelménye szerint Szerbiának 2020-ig a kommunális hulladék 30 százalékát kell feldolgoznia, 2035-ig pedig az 50 százalékát.

veszélyes hulladék
tartozás
Szerbia

Most

23:10

Vasárnap elnököt választ Ukrajna

Az ukrán elnökválasztás második fordulójában végleg eldől, marad-e az ország államfője Petro Porosenko, vagy átveszi a helyét Volodimir Zelenszkij, a humorista-színész-producer elnökjelölt.
16:59, Frissítve: 19:13

Szép időnk lesz húsvétkor

Kellemes tavaszi időre van kilátás a húsvéti időszakban. A többfelé kialakuló felhőzet időnként megzavarhatja a napsütést. Lehűlés a következő napokban sem várható.

Népszerű

Holttestet találtak a Tiszában

Megtalálták annak a 62 éves férfinek a holtestét a Tiszában Adorjánnál, aki március 24-én tűnt el Törökkanizsán.