Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Továbbra is alacsony a sertés felvásárlási ára

2021.06.10
13:35
2021.06.10
17:26
Forrás
Pannon RTV
Az alacsony ár mellett a gazdáknak még számos kiadással kell számolniuk. Az érintett tenyésztők szerint csupán a támogatási összegek jelentenek hasznot.

Továbbra is alacsony, 145-150 dinár között mozog az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási ára.  A kispiaci Kovács Géza évtizedek óta foglalkozik sertéstenyésztéssel. Elmondása szerint mindamellett, hogy alacsony a sertés felvásárlási ára, nőtt a takarmány előállításának a költsége is, ez pedig többletkiadást jelent a gazdának. A termelők számára sok esetben csak az állam által igényelhető támogatási pénzeszközök maradnak meg a költségek levonása után.

Pannon RTV

Kovács Géza, állattenyésztő, Kispiac: „Vannak támogatási lehetőségeink papíron nagyobb részt, a természetben is megvalósul valamilyen formában. Úgy mondom, hogy a törzskönyvben nyilvántartott kocák után 15 ezer dinárt fizet a mezőgazdasági minisztérium darabja után, de tehát az egy procedúrát von maga után, hogy hogy kell azokat a sertéseket nyilvántartani, hogy kell a hogylétüket bejegyezni, úgyhogy az a 15 ezer dinár, nem annyi, abból költségek is vannak.”

Pannon RTV

A helyi falugazdász iroda napi szinten igyekszik a mezőgazdasági termelőknek segíteni és értesíteni őket az adott pályázati és támogatási lehetőségekről. Skutera Éva falugazdász stábunknak elmondta, hogy a sertéstenyésztők számára a vágóhídra átadott hízósertés támogatásának igénylése a leggyakoribb. Ez a program a júniustól újból elérhető. „Erről azt kell tudni, hogy az előző év július elsejétől az adott év június 30-ig tartó periódusban vágóhídra eladott sertés után lehet igényelni. A postázási időszak pedig július végéig tart, tehát plusz még egy hónap van az átadás után, illetve fontos információ, hogy ezt háromszor lehet postázni és egy alkalommal akár több szállításról is át lehet adni a kérvényt.

Pannon RTV

A sertéstenyésztőknek köztársasági és tartományi pályázati lehetőségeik is rendelkezésre állnak. Farmok felszerelésére, valamint vágójószág felvásárlására pályázhatnak.

sertés
felvásárlási ár
disznó

Most

20:58, Frissítve: 21:14

Díjazták a vajdasági tehetségeket

Kiváló vajdasági magyar diákokat, felsőoktatási hallgatókat díjaztak, és tehetség nagyköveteket kiáltottak ki Szabadkán. A díjazottak emlékplakettet, alkalmi ajándékot és az MNT által biztosított támogatást vehették át.
19:16

Megnyílik az összes határátkelő

Megnyílik az összes határátkelő Szerbia és Magyarország között - jelentette be Facebook-bejegyzésében Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt írja, június 23-ától az összes határátkelő dolgozni fog a két ország között.
17:34, Frissítve: 19:15

11 millió eurót kap Szerbia migrációs ügyekre

Szerbia aláírta az Európai Unióval azt a migráció rendezésére irányuló támogatási szerződést, amelynek második fázisában fejlesztik a befogadóközpontokat, a védelmi szolgáltatásokat és az oktatás elérhetőségét.
16:22, Frissítve: 17:28

Módosult a tartomány idei költségvetése

Ülésezett a Tartományi Képviselőház, amelyen a tartomány 2021-es költségvetésének módosításáról szavaztak. Napirenden szerepelt a Menekültek, kiutasított és lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára nyújtott támogatási alap jelentése is.

Népszerű

Mától érvényesek az enyhítések Szerbiában

A járványhelyzet javulásával a köztársasági válságstáb hétfőn döntött a járványügyi intézkedések enyhítéséről, azonban ezt a kormánynak is el kellett fogadnia. Az új szabályok mától léptek hatályba.

Két bácsfeketehegyi kamasz fulladt vízbe

Két bácsfeketehegyi fiú belefulladt a Kúla-Kishegyes-csatornába. A 14 és 16 éves fiúk a Szikics és Kishegyes közötti szakaszon fürödtek, ott történt a tragédia - erősítették meg a szerb közmédiának a Szabadkai Rendőrkapitányságon.