Ugrás a tartalomra

Továbbra is tüntetnek Vajdaság-szerte a mezőgazdasági termelők

2023.11.18
12:54
Forrás
Szerbiai RTV, 021.rs
Újvidék közelében három órás útlezárást szerveztek, de számos tartományi településen tartanak figyelemfelkeltő demonstrációkat. Egyebek között Versecen, Nagykikindán, Zomborban és Szabadkán is tüntetések vannak.

Utóbbi településen 16 óráig lesznek kint a tüntetők a Csantavér és Nagyfény közötti útszakaszon, és időszakos forgalom-korlátozásokat valósítanak meg, de délelőtt a Békova felé vezető úton is volt zárlat. Újvidéken hatodik napja zárják le az olajfinomítóhoz vezető utat a mezőgazdasági termelők. Hangsúlyozzák, nem céljuk a lakosok mindennapjainak az ellehetetlenítése, csak a problémáikra akarják felhívni a figyelmet. A tüntetők benyújtották a 2024-re vonatkozó követeléseiket a mezőgazdasági minisztériumnak.

Ezek között szerepel más kérések mellett a 35 ezer dináros hektáronkénti növénytermesztési támogatás kifizetése, a tejprémium árának 19 dinárra való emelése, valamint a tejelő tehenek tenyésztésének fejenkénti 40 ezer dináros támogatása is. Nemrégiben a szerb mezőgazdasági miniszter is megszólalt a tüntetésekkel kapcsolatban. Azt mondta, azok jellemzően politikai motivációjúak, és a minisztérium a tavaszi ígéreteit már teljesítette.

mezőgazdaság
gazdatüntetés

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:55, Frissítve: 08:10

Magyar fűszeres jazz Belgrádban

Adventi koncertet szervezett Belgrádban Magyarország Nagykövetsége és a Collegium Hungaricum kulturális központ. Az érdeklődők a budapesti Kodály Spicy Jazz zenekar fellépését tekinthették meg a szerb fővárosban működő Bitef színházban.
07:19, Frissítve: 07:25

Ködös, borult, esős idő

Felhős, hideg, esős idő várható ma a délelőtti órákban, a csapadék viszont délutánra megszűnhet. Az alacsonyan fekvő tájakon havas esőre is számíthatunk, a hegyvidékeken pedig havazásra.
22:25

Mága Zoltán koncertezett Topolyán

A hegedűművész Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elhunyt elnökének emléke előtt tisztelgett az eseménnyel a Sarlós Boldogasszony-plébániatemplomban.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.