Ugrás a tartalomra

Kenőpénz miatt tartóztattak le kommunális rendőröket Belgrádban

2024.03.21
12:10
Forrás
0.21
Belgrádban letartóztattak két kommunális rendőrt és egy kézműves műhely tulajdonosát. A rendőröket 12 ezer dinár összegű kenőpénz elfogadásával, a tulajdonost pedig megvesztegetéssel gyanúsítják.

Feltételezések szerint az illetékesek a műhely ellenőrzése során szabálytalanságot észleltek. Az egyik rendőr, N. S. azért, hogy ne tegyen bejelentést, 12 ezer dinárt kért B. R.-től, a tulajdonostól. Kollégája, az 55 éves I. A. pedig támogatta ebben. A gyanúsítottakat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték, majd bűnvádi feljelentés mellett az illetékes ügyészség elé kerülnek.

Belgrád
kommunális rendőr

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.