Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Krisztián

Padokat, asztalokat rongáltak meg a Majdán-tó körül

2020-07-21
15:40
2020-07-21
16:32
Forrás
Pannon RTV
Megrongálták a Szabadka melletti kelebiai erdőben található Majdán-tó körül található padokat, asztalokat és szemeteseket ismeretlen tettesek.

Az eset néhány nappal ezelőtt történt. A tó környékén főleg a nyári időszakban sokan kapcsolódnak ki, és vették eddig igénybe a kihelyezett alkalmatosságokat.

Pannon RTV/Huszár Krisztián

Gyönyörű idő volt ma a kirándulásra. A kelebiai erdőben azonban sajnos nem tudunk megfelelően üdülni, kikapcsolódni, hiszen a padok a pihenőhelyen teljesen megrongálódtak, és a szemetet sem tudjuk eldobni, hiszen a szemeteseknek lába kélt. Annak jártunk utána, hogy ennek mi lehet az oka illetve, hogy mi történik azután, hogy észrevették a károkat.

Pannon RTV/Huszár Krisztián

A Majdán-tó és környéke közkedvelt fürdő- és kikapcsolódóhely a fiatalok körében. Bús Máté is szívesen tölti a szabadidejét barátaival a tó környékén: „Elsősorban azért szoktam ide kijárni, mert jó fürdeni, a barátokkal kijönni, szórakozni egy kicsit. Vandálokat nem szoktam látni erre. A padokat, hogy így rongálják, az nem szép, mert akik ide járnak kikapcsolódni, meg leülni a padokra pihenni egy kicsit, azoknak, ha így folytatódik, akkor nem lesz hová leülni.”

Pannon RTV/Huszár Krisztián

A helyiek, akik gyakran kilátogatnak a tóhoz, értetlenül állnak az eset előtt, csak találgatnak, kik lehettek az elkövetők.

Takács Irén: „Sajnos én csakis fiatalokra gondolok, mert rengeteg motoros jár erre. Nemcsak ide, a tóra, hanem oda az erdő alá is. Egyszerűen nem lehet őket leállítani annyira mennek, rugdalóznak. Nem mondom, hogy pont ők csinálták, de a fiatalság keze valószínűleg benne van.”

Pannon RTV/Huszár Krisztián

Megkeresésünkre Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgatója elmondta, az ilyen jellegű rongálások esetében közbeszerzés útján történnek a felújítások: „A hivatalos oldalon kell megjelentetni, de most e hónap elején ezek a közbeszerzési eljárások is változtak. Úgyhogy nekünk az év első felében ilyen jellegű közbeszerzésünk nem volt kiírva, és az anyagi vonzatot tekintve nem is vagyunk róla meggyőződve, hogy idén ki tudunk írni ilyen jellegű közbeszerzést.”

Pannon RTV/Huszár Krisztián

Dobó Márta hozzátette, igyekeznek folyamatosan karbantartani az említett területet, hogy az odaérkezők minél kényelmesebb körülmények között tölthessék el az időt.

pad
asztal
szemetes
Majdán-tó
Dobó Márta
Kelebia
rongálás
vandalizmus

Most

17:23

Elmozdulhatnak a trópusi esőerdők a klímaváltozás miatt

Az egyenlítő mentén húzódó keskeny, esős sávban honos esőerdők területi eltolódására is sor kerülhet a klímaváltozás miatt. Ha ez bekövetkezik, az milliók élelmiszerbiztonságát fenyegeti – állítják a Kaliforniai Egyetem és Irvine Egyetem kutatói.
17:07

Hétfőtől visszatér a Közügyek

A Pannon Televízió hírháttérműsora hétköznaponként 18 óra 5 perctől lesz látható a csatornánkon. A szerkesztők, a műsorvezetők és a készítők már készülnek a kezdésre.
16:49, Frissítve: 17:10

Tízéves fennállását ünnepli idén a Magyarság Háza

A jubileum alkalmából az egész évet felölelő programsorozattal készülnek, amelybe a külhoni magyarságot is bevonják. A Magyarság Háza programjai igen népszerűek, hiszen tízmilliónál többen voltak részesei háromnegyed év alatt.

Népszerű

Virágautomata Zentán

A Tisza-parti kisvárosban egy újításnak köszönhetően ezentúl éjjel-nappal lehet csokrokat, virágokat venni. Bár nem új keletű dologról van szó, környékünkön ez még is ritkaságnak számít.

Egyre kelendőbbek a palicsi ingatlanok

Elsősorban a turisztikai beruházásoknak köszönhetően megnőtt az ingatlanok iránti érdeklődés Palicson. Az épülő wellness-központ egyre több belgrádi és más szerbiai városból, sőt külföldről érkező családot vonz a településre.