Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Kovács Róbert

Az Ő története Szabadkán

2020-10-30
17:07
2020-10-31
11:17
Forrás
Pannon RTV
Bemutatták Az Ő története Szabadkán című filmet a Városi Múzeumban.

A kisfilmet a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér önkéntesei készítették, és egy fiatal zsidó nő szemszögéből mutatja be Szabadka kulturális örökségének ismert és kevésbé ismert épületeit. A filmbemutató része annak a programnak, amelyben nyolc ország 9 önkormányzata és 18 intézménye vesz részt és a Duna-régió rejtett zsidó kulturális örökségének felfedezését, bemutatását tűzte ki céljául.

Egy fiatal zsidó nő vezeti körbe Szabadkán az érdeklődőket annak a kisfilmek köszönhetően, ami a szabadkai Városi Múzeum IPA-pályázatának köszönhetően készült el. A Rediscover elnevezésű projektben újra felfedezik azokat az értékeket, amelyek az elmúlt évtizedekben feledésbe merültek vagy sosem foglalkoztak velük mélyrehatóbban. A cél, hogy a fiatalok által forgatott és összevágott filmet a turisták még a városba érkezés előtt megnézzék, és kedvet kapjanak élőben is meglátogatni a helyszíneket.

Mihájlovity Bába Anikó, múzeumpedagógus, Városi Múzeum, Szabadka: „Az az érdekünk, hogy akik idelátogatnak hozzánk, azok ne csak egy napot töltsenek el, hanem kettőt vagy hármat. Hiszen a zsidó kultúra Szabadkán nagyon tág fogalom, hiszen az ipartól kezdve az egyszerű lakosokig sokan voltak Szabadkán. A huszadik században több mint tíz százalékát tették ki az itteni lakosságnak, és nagyon sokat köszönhetünk nekik itt Szabadkán.”

A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér önkéntesei számára új kihívást jelentett a kisfilm elkészítése. Kovács Szebasztián, a szervezet önkéntese a szükséges műszaki háttér biztosításában és a vágómunkában vett részt.

Kovács Szebasztián, önkéntes, Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér: „Igazából jól éltük meg az egészet, mert ez mindenkinek egy új élmény, és sok tapasztalatot szereztünk benne. Körbejártuk az egész várost, jól megéltük, szerintem mindenki élvezte a forgatást, a vágást, egybevéve az egész mindent.”

A kisfilmben az ikonikus Városháza és a Zsinagóga épülete mellett olyan kevésbé ismert épületek is szerepelnek mint Ruff József vagy Dominus Simon háza. A hiteles történelmi hátteret a Szabadkai Zsidó Hitközség biztosította a kisfilm elkészültéhez.

Az Ő története Szabadkán
Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér
Városi Múzeum
Mihájlovity Bába Anikó

Most

14:33, Frissítve: 14:43

Égető szükség lenne terelőútra Temerinben

Temerin főutcáján folyamatos a személy- és teherforgalom. Elsősorban Újvidék vonzáskörzete miatt nagy az észak-dél irányú forgalom. A település tehermentesítése miatt régóta aktuális kérdés egy kerülőút kiépítése.
14:25

Szabadkára is visszaszivárognak a migránsok

Szabadkára is egyre több migráns tér vissza, és próbálkozik meg ismét nekivágni a magyar határkerítésnek. Amióta legutóbb összeszedték és távolabbi szerbiai befogadóközpontokba szállították el őket, néhány napig nyugalom volt a városban.

Népszerű

Az új év új nyugdíjkorhatárt hoz

Két hónappal hosszabb ideig kell dolgozniuk a nőknek Szerbiában 2021. január elsejétől, hogy öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Be kell tölteniük a 60 év, két hónapot.