Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Bach h-moll miséje csendült fel a szabadkai székesegyházban

2017-10-23
11:47
2017-10-23
17:01
Forrás
Pannon RTV
Bach h-moll miséjével turnézik a Lutheránia Ének- és Zenekar szerte a Kárpát-medencében.

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából vasárnap este a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban csendült fel a zenetörténet egyik legmonumentálisabb műve.     

A szabadkai Szent Teréz-székesegyházban előadott misén közreműködött a Lutheránia Énekkar és a Budapesti Vonósok. A művet Kamp Salamon Kossuth díjas karnagy vezényelte. „Ha Bach a Kunst der Fuge-ban összefoglalta az örökkévalóság zenei szimbólumának, a fúgának a lényegét, ha a Muzikalisches Opferben összefoglalta, amit az emberi szellem a kánonról tud, akkor azt mondhatjuk, hogy a h-moll misében összefoglalta mindazt, amit az Istenről tud.”

A reformáció 500. évfordulója alkalmából a szerbiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház szervezésében nyílt lehetősége a szabadkai közönségnek élőben is meghallgatni Bach h-moll miséjét.

Paskó Csaba, a szabadkai egyházmegye zenei igazgatója: „Óriási öröm és megtiszteltetés számomra, mint ennek az egyházmegyének a zenei igazgatója, a székesegyház karnagya, az evangélikus egyházzal karöltve, Dolinszky Gábor püspökhelyettessel közösen tudjuk befogadni, fogadni ezeket a művészeket, és ma itt a székesegyházban a szabadkaiaknak nagy művészeken keresztül ezt megmutatni.”

Az 1649-ben elkészült gigászi h-moll misét évtizedeken át érlelte a zeneszerző géniusz. Nem liturgikus céllal, nem megrendelésre készült, hanem saját inspirációjára írta. Bachnak sajnos sosem nyílt alkalma arra, hogy teljes egészében hallhassa, ugyanis először elejétől a végéig csak 1838-ban adták elő a Berlinben.

Bach h-moll miséje
Szent Teréz-székesegyház
Paskó Csaba

Most

Népszerű

Fábián Juli

Elhunyt Fábián Juli énekesnő

Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt.
Kombi Operatúra felirattal

Szabadkán vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A hétvégén 12 kamionnal érkezik Szabadkára a Magyar Állami Operaház, amelynek egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra. Erdély és Ungvár után Szabadkán a Sportcsarnokban lépnek fel.