Ugrás a tartalomra

Brnabić: Fontos a kulturális intézmények mihamarabbi működése

2020.08.19
20:59
Forrás
Tanjug
Több mint öt hónap kihagyás után hamarosan megnyílhatnak a mozik és a színházak Szerbiában. Erről egyeztetett ma Ana Brnabić a színházak, a mozik, valamint a rendezvények képviselőivel.

Megvitatták, hogy a kulturális intézmények hogyan működhetnének biztonságosan a javasolt egészségügyi intézkedések betartása mellett. A válságstáb döntésére várnak jelenleg.

A szerb miniszterelnök hangsúlyozta, fontos, hogy a kulturális intézmények mielőbb megkezdjék a munkát, hiszen a járványhelyzet miatt súlyos károkat szenvedtek.

mozi
színház
nyit
Ana Brnabić
Szerbia
koronavírus

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.