Ugrás a tartalomra

Ej mi a kő? – Alkotói Petőfi verseny a Z generációnak

2023.05.17
13:29
Forrás
Közlemény
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Népkör Magyar Művelődési Központ Petőfi alkotói versenyt hirdetett az általános iskolások 7. és 8. osztálya körében, valamint a középiskolások 1. és 2. osztálya számára.

A verseny két részből állt, a négy fős csapatok egy háromdimenziós térbeli alkotást készítettek el, amelyet az iskola központi helyén állítottak ki. Emellett egy rövid kisvideót vártunk a csapatoktól, hogy Petőfi Szülőföldemen című verse nyomán mutassák be szülőföldjüket.

Az alkotói versenyen több mint 60 gyermek vett részt Vajdaság 9 különböző településéről és városából. Az alkotásokat szakmai zsűri értékelte: Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, Herédi Károly, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium magyartanára, Baráth Attila színművész és a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium színház- és audiovizuális művészeti tagozatának szaktanára.

A zsűri szakmai dicséretben részesítette a szabadkai Politechnikai Iskola Hölgyek hada csapatát.

Az online szavazás során a közönség tetszését a horgosi Kárász Karolina Általános Iskola Petőfi Fan Club csapata nyerte el.

A zsűri a legjobb kisvideó díját a középiskolások kategóriájában a szabadkai Politechnikai Iskola Lelkes leányok csapatának adta.

Az általános iskolások kategóriájában a szakmai zsűri a szajáni Móra Károly Általános Iskola Szajáni z csapatának kisvideóját ítélte a legjobbnak.

A május 16-ai díjkiosztón Baráth Atilla, a szakmai zsűri tagja elmondta, hogy Petőfi munkásságához nagy
tisztelettel álltak hozzá a versenyzők. Minden egyes alkotás bemutatta szülőföldünk szépségeit és Petőfi
kultuszát a Vajdaságban. A Z generáció tagjai mobiltelefonjuk nélkül már ki sem mozdulnak, viszont arra
biztatja őket, hogy használják azt bátran és minél kreatívabban. A zsűri a következő üzenettel zárta az
értékelését: Alkotni, alkotni és alkotni!

A verseny a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

A Népkör Magyar Művelődési Központ több, mint 150 éve áll a közösség szolgálatában. Legfontosabb
célkitűzésünk a magyar kulturális hagyományok továbbörökítése a jövő nemzedékeinek. A Népkör másfél
évszázados fennállása alatt mindig összefogta a vajdasági kulturális életet.

Petőfi verseny
Ej mi a kő?
Népkör
Szabadka
Petőfi Sándor
Népkör Magyar Művelődési Központ

Most

15:40, Frissítve: 16:02

Helyi alapanyagokból helyi termékek

Hagyományos karácsonyi kiállítás, helyi termékek bemutatója, nemzetközi pálinkafesztivál, vajdasági kulináris és élelmiszeripari kiállítás, mesterségek bemutatója és gépkiállítás. Mindez egy rendezvényen belül - elkezdődött a 7. Zentai Gazdanapok.
15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 14:07

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 13:38

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.
13:22

Egységes fordítások Vajdaságban

Ezzel a címmel tartott fordítástudományi konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az előadók személyes tapasztalatokat osztottak meg egymással, valamint a vajdasági fordítástudomány aktuális kérdéseit is megvitatták.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.