Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Rácz László

Nagykorú lett a Ricsaj

2021.11.21
14:32
2021.11.22
18:50
Forrás
Pannon RTV
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg Óbecsén a Ricsaj Népművészeti Találkozót a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A gyermektánccsoportok bemutatkozásán és a népművészeti foglalkozásokon közel 300 gyermek vett részt Vajdaság több településéről.

A gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek gálája előtt népzenei koncert, kirakodóvásár és többféle foglalkozás is várta a látogatókat.

Kádas Dávid az agyagozást próbálta ki.

„Csináltam egy csészét, sokat szenvedtem azzal, hogy belülről ne legyen tele.”

Tokai Mónika szabadkai fazekas az alapokkal ismertette meg a gyerekeket, akik főleg marokedényeket készítettek.

„Kis gombócból kis tálat – ez a leggyorsabb, amit ilyen rövid idő alatt ilyen sok gyerekkel el tudunk készíteni. A nagyobbacskákkal látom, hogy lehet kis állatkákat, megformálják, a minta megvan.”

Sokan kipróbálták a nemezelést is, ami főleg a lányok körében volt népszerű foglalkozás.

Varga Bettina, Óbecse: „Azt mondták, hogy ezt karácsonyfadísznek lehet használni, ez egy kis labda, amit fonalból vagy pamutból csináltunk, víz meg szappan segítségével.”

A próbálkozásokra ugyan rövid idő jutott, mégis születtek különleges kincsek a gyerekek kezei között.

Békésapáti T. Zsófia, nemezkészítő, Hajdújárás: „Éppen hogycsak az alapokat lehet megmutatni, de nagyon ügyesek a gyermekek, gyorsan dolgoznak. Egy gesztenyét nemezelünk most körbe, egy gömb formát kapunk a végén.”

Volt, aki gyertyát öntött, más gyöngyből fűzött ékszert magának.

Az újvidéki Szakács Ingridnek sok élményben volt része Óbecsén.

„Csináltam karkötőket, fölléptem, meg sétáltunk, ettünk.”

Újvidékről csaknem 60 résztvevő érkezett.

A gyerekekkel Kiss Zsélykó néptáncpedagógus is beállt táncolni, énekelni. A Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ elnöke szerint a rendezvény legnagyobb értéke a programokban való aktív részvétel.

„Itt meg is lehet próbálni különböző táncokat, amiket a szervezők kitaláltak, hogy tanítanak, egy kis énekléssel is meg lehet próbálkozni, a kézműves foglalkozások kapcsán pedig tulajdonképpen mindenki bepiszkolhatja egy kicsit a saját kezét.”

Az első Ricsajt azért szervezték meg annó még Törökbecsén, hogy a gyerekek tét nélkül is színpadra állhassanak. Az idei volt a 18. találkozó, amely a Hagyományok Háza Hálózat - Vajdaság támogatásával valósult meg.

Cseszák Balázs, szervező, Forrás Magyar Népművészeti és Kulturális Oktató Központ, Óbecse: „Vannak olyan táncosok, akik az egész életüket a Ricsaj alatt élték le, ebben nőttek fel, és visszaemlékezve erre a 18 évre ez egy nagy élmény, tapasztalat és öröm, hogy ezt mind meg tudtuk csinálni.”

A Ricsaj Népművészeti Találkozón az idén csaknem 300 gyerek vett részt Szabadkáról, Újvidékről, Zentáról Péterrévéről és Óbecséről. Vándorprogramként a rendezvény decemberig összesen hat vajdasági helyszínen valósul meg.

Óbecse
Ricsaj
nagykorú
Ricsaj Népművészeti Találkozó

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.