Ugrás a tartalomra

Péterrévén mutatta be először a Képzelt beteget a Tanyaszínház

2017.07.20
20:37
2024.03.19
08:50
A darabválasztás telitalálatnak bizonyult, a klasszikus vígjátékra sokan voltak kíváncsiak a faluban.

Péterrévén mutatta be először a közönségnek Moliére A képzelt beteg című darabját az idén 40 éves Tanyaszínház. A darabválasztás telitalálatnak bizonyult, a klasszikus vígjátékra sokan voltak kíváncsiak a faluban.

Telt házas előadást tartottak tegnap este a péterrévei kézilabdapályán. A fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Tanyaszínház több év kihagyás után látogatott el a faluba, amiért rendkívül hálás volt a közönség.

Krizsák Mátyás, Péterréve: „Ahogy látták is, a közönség szívesen fogadta a Tanyaszínházat, nagyon rég volt nálunk a faluban, remélhetőleg a jövőben sűrűbben meg fognak bennünket látogatni.”

Kiss Pál, Péterréve: „Sűrűbben kellene ilyen rendezvény a faluban, más színdarabokra is el szoktunk járni, de ritkán van.”

A képzelt beteg című darab klasszikus vígjáték. A nézők jókat derültek rajta.

Szabó Róbert, diákszínjátszó, Zenta: „Véleményem szerint megnyertük őket, elég sok jó poén is elhangzott, meg kritika is az orvoslással kapcsolatban, és nagyon tetszett, hogy reagáltak is ránk.”

A szerző a Képzelt betegben az emberi kapzsiságot, a kétszínűséget, a fösvénységet figurázza ki.

Huszta Dániel, színész, Újvidéki Színház: „Nagyszerű a darabválasztás szerintem, Moliére vándorszínész volt, hasonló vásári komédiás, mint amilyenek mi vagyunk, és szándékosan ilyen darabokat is írt. Nagyon könnyű fölrakni egy Moliére-darabot a színpadra, mert örökérvényű.”

Ma Moholon vendégszerepel a társulat, a hivatalos bemutató pedig szombaton lesz Kavillón. A darabot 28 nap alatt 27 helyszínen adják majd elő a színészek.

Tanyaszínház
Péterréve
Képzelt beteg

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.