Ugrás a tartalomra
Városi Múzeum épület
Pannon RTV/Szalai Adrián

Szabadka és Hódmezővásárhely közös projektje

2019-06-07
14:29
Forrás
Pannon RTV
Megtartották Hódmezővásárhelyen a Közös művészeti örökségünk nyomában című IPA Határon átnyúló program megnyitóját.

A programban a Hódmezővásárhely Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum működik együtt. A közlemény szerint Hódmezővásárhely és Szabadka rendkívül nagy potenciállal rendelkezik az örökségturizmus ágazatában. A két település a projekt által tud szervesen bekapcsolódni a régió turizmusába, amelynek alapja a turisztikai attrakciók fejlesztése mellett a közösség összefogása és a civil aktivitás növelése. A közös projekt célja a két település regionális örökségturisztikai kapcsolódását megerősíteni a művészeti- és iparművészeti hagyományok, illetve épített örökség megőrzésével.

Szabadka
Hódmezővásárhely
Közös művészeti örökségünk nyomában
IPA projekt
Szabadkai Városi Múzeum

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:05

Civil Akadémia először a határon túl

Első alkalommal rendeztek meg határon túli városban Civil Akadémiát. A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szabadkai előadására a belépés ingyenes volt.
15:28, Frissítve: 20:02

Hadivásár Belgrádban

Megkezdődött a Partner 2019. elnevezésű, fegyvereket és katonai felszereléseket felvonultató nemzetközi vásár Belgrádban.

Népszerű

Gyilkosság és öngyilkosság Péterrévén

Vadászpuskával megölt egy nőt, majd magával is végzett egy férfi hétfőn Péterrévén. A mojbecej portál nem hivatalos értesülései szerint a férfi valószínűleg a nő férje volt.