Ugrás a tartalomra
Info TV/Csendir Viktor

Szerényebb lesz, de megtartják a Magyarkanizsai Írótábort

2020.08.04
14:32
2020.08.04
16:01
Forrás
Pannon RTV
Bordás Győző, a 68. Magyarkanizsai Írótábor szervezőbizottságának elnöke arról számolt be, hogy az esemény azon részeit mondják le, ahol nagyobb tömeg gyűlne össze.

Kicsit szerényebb körülmények között ugyan, de szeptember 3-án megtartják az idei évben is a Magyarkanizsai Írótábort. Így is szép számban lesznek programok a rendezvényen. Az esemény hagyományosan koszorúzással kezdődik szeptember harmadikán a Népkertben, majd a Konc-Dobó szoboregyüttesnél, ahol hivatalosan is megnyitják az írótábort.

Bordás Győző, az esemény főszervezője elmondta, a megnyitó után az Art Galériában folytatódik majd a rendezvény. „Fujkin István, horgosi születésű, Kanadában élő festőművésznek a kiállítását nyitjuk meg az Art Galériában, ezt követően pedig bemutatunk egynéhány könyvet, többek között éppen a Fujkin Istvánról szóló monográfiát, amelynek a bevezetőjét Péter László, képzőművész írta, a levezető Balázs-Arth Valéria. Mindezek után bemutatjuk az idén 80 éves Tolnai Ottó, képzőművészeti esszét tartalmazó, most megjelenő kötetét.”

Pannon RTV

A fenti képen a tavalyi Magyarkanizsai Írótábor egy eseménye látható.

A szintén 80 éves Domonkos István íróval készült riportot is levetítik, és hagyományosan az írótábor díját, vagyis a Vándorkulacsot is átadják majd a szervezők. Bordás Győző továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezett tancsákozás ugyean elmarad, de az írók által elkészült kisesszéket ettől függetlenül várják a szervezők. „Mindenféleképp elmarad az a tanácskozás, amelynek a témáját a múltkor rmár meghatároztuk, és amely megint csak egy Domonkos sor volna, amely úgy hangzik, hogy Hazamennék, de otthon vagyok. Az írókat fel fogjuk kérni majd, hogy e-mailben írják meg a kisesszéiket és juttassák el a szervezőbizottsághoz, mi pedig azon leszünk, hogy azokat a műveket, amelyeket megkapunk a Magyar Szó művelődési rovatában közöljük is.”

A magyarkanizsai írótábor az elmúlt 68 év alatt Vajdaság egyik legrangosabb eseményévé nőtte ki magát, amely elsősorban elősegíti az irodalmi élet résztvevőinek a személyes találkozását, de fontosak az itt megszervezett tanácskozások is, amelyek minden évben az irodalom állapotáról és a további tervekről szólnak.

Magyarkanizsai Írótábor
irótábor
Népkert
Tolnai Ottó

Kapcsolódó tartalmak

Most

12:08

Holnap rajtol a Szerbia Open

Az ATP 250-es kategóriába tartozó belgrádi salakos tenisztorna legnagyobb sztárja természetesen a hazai színekben szereplő Novak Đoković lesz.

Népszerű

A szabadkai vörös zóna

A Pannon Televízió stábja engedélyt kapott arra, hogy a Szabadkai Közkórház covid-részlegének vörös zónájában forgasson, ott, ahol a legsúlyosabb betegeket kezelik. Megrázó felvételeket rögzítettünk!