Ugrás a tartalomra

Elfogadta a költségvetés módosítását az újvidéki VKT

2019-10-19
12:51
2019-10-19
18:25
Forrás
Vajdasági RTV
Elfogadták a költségvetés módosítását Újvidék Város Képviselő-testületének ülésén - tudósít a Vajdasági RTV.

A döntés értelmében a városban megépülhet az 1944–45-ös áldozatok emlékműve, a büdzsé átütemezésével a Vajdasági Magyar Szövetség városi szervezetének javaslata megvalósulhat. Kiss Gyula, a VMSZ városi képviselője elmondta, a 44/45-ös ártatlan áldozatok emlékére egy emlékművet szeretnének felavatni, maga a pénzelése belekerült a költségvetés módosításába, remélhetőleg már az idén elkezdődhetnek a munkálatok és a jövő év folyamán elkészül az emlékmű. Az ülésen napirenden szerepelt a többi között az a javaslat is, miszerint 2021-től Újvidék területén betiltják a műanyag zacskók használatát. Elfogadták azt a javaslatot is, amely lehetővé teszi az újvidéki közvállalatok dolgozóinak a fizetésemelését.

Újvidék Város Képviselő-testülete
Újvidék
költségvetés
Kiss Gyula

Most

12:35

Keresi a rendőrség

Nagy erőkkel keres egy férfit a szerbiai rendőrség, akit szexuális erőszak kísérletének elkövetésével gyanúsítanak. A bűncselekményt Belgrádban, a szerb főváros Vračar nevű részében követte el.
12:13, Frissítve: 12:19

Vučić: Koszovó nem lehet az UNESCO tagja

Koszovó nem lehet tagja az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének - jelentette ki Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az UNESCO párizsi konferenciáján.

Népszerű

mentőautó

Halálos baleset Zentán

Halálos baleset történt ma délelőtt Zentán - írja a Magyar Szó. Egy elektromos kerékpárral közlekedő 70 éves ember vesztette életét.