Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Ürményi Frigyes

Elfogadták a mezőgazdasági földterületek programját Zentán

2018-08-24
14:13
2018-08-25
07:55
Forrás
Pannon RTV
Három napirendi pontot vitatott meg a zentai Községi Képviselő-testület a 34-ik rendes ülésén.

Zenta község területén az egyes utcák és terek neveinek megállapításáról és odaítéléséről szóló rendeletjavaslatról döntöttek. Az erről szóló határozatot a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Titkárság is jóváhagyta, a testület mostani döntésével pedig végérvényesen életbe léphet.

Második pontként az Autó-motoros Szövetség udvarán való átjárhatóságot vitatták meg, hiszen a Szövetség így hozzá tud férni az épületeihez, valamint az autók műszaki vizsgáját is így tudja elvégezni.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta Község: „A harmadik pedig tulajdonképpen a programunk, a mezőgazdasági földterületek értékesítésének és hasznosításának a programja, amit szokás szerint mindig március 31-éig fogadtunk el, az idén viszont, hasonlóan, mint minden más községben, ez elhúzódott bizonyos okok végett, térképek egyeztetése, vagy a vagyon visszaszármaztatás végett. Ezt most végül jóváhagyta a minisztérium, és a mai Képviselő-testület is elfogadta, így megkezdhetjük ezeknek a programoknak, már amit bírunk, év végig végrehajtani.”

Zenta
Községi Képviselő-testület

Most

Népszerű

Ismét cápát láttak az Adriai-tengerben

A tudósítások szerint a ragadozó most a horvátországi Korčula szigeténél bukkant fel. A szakértők állítják, ugyanarról a cápáról van szó, amelyik néhány nappal korábban jelent meg Makarskánál.