Ugrás a tartalomra

Karácsonyig főtt étel kerül minden nap az asztalukra

2020.12.20
15:21
2020.12.20
17:34
Forrás
Pannon RTV
Mától öt napon át oszt meleg ételt rászorulóknak Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör. A 40 gyerek és szülő étkeztetését a tartományi kormány támogatta.

Frissen sült hús, krumpli és káposzta – negyven mély szegénységben élő óbecsei gyereknek és szüleiknek lett ez az ebédje. Az ételosztás a Than Emlékház előcsarnokában volt. Halápi Tibor, Óbecse: „Ketten vagyunk, én, meg a lányom, aki sajnos 70 százalékos fogyatékos. Én dolgozni nem tudok elmenni, kapok 50 százalékos rokkantsági nyugdíjat, ami tényleg nagyon kevés, meg őutána azt a legkisebb támogatást, úgyhogy ez nekünk nagyon sokat jelent.”

Ezeket a szegény sorsú családokat jól ismerik az óbecsei Fokoláré Mozgalom aktivistái. Gyakran segítik őket, és ebben az akcióban is részt vesznek. Mészáros Melinda, a mozgalom tagja: „Rengetegen vannak, nem tudunk mindenkit ellátni, de nagyon törekszünk erre. Nyár folyamán szintén volt ilyen humanitárius akciónk, Olivér részére is gyűjtöttünk, humanitárius akciót csináltunk szintén néhány kislány részére, akik nem tudták az uzsonnájukat fizetni az iskolában.”

Az ételosztás szervezője a Than Fivérek Értelmiségi Kör, az akció megvalósítását pedig a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta. Bonifárt László, elnök, Than Fivérek Értelmiségi Kör, Óbecse: „Nyertünk a titkárságnál, így tudunk most öt napon keresztül, karácsonyig minden nap, meleg ebédet kiosztani a rászorulóknak. A Vöröskereszttel és a Fokoláré Mozgalommal együttműködve állítottuk össze a listákat.”

Az ebédeket az egyik óbecsei étterem készíti a családoknak.

főtt étel
meleg étel
karácsony
Than Fivérek Értelmiségi Kör
Óbecse

Most

13:49

Még biztosabb lehet a gázellátás

Üzembe helyezték a szerb–bolgár gázösszekötő rendszert a Niš melletti Trupale falunál. Ezzel újabb alternatív földgázellátási útvonalat kapott az ország. A vezeték kiépítésének összértéke 94 millió euró volt.
11:53, Frissítve: 11:58

Hagyományos disznótor Szajánban

A szajániak a koronavírus-járvány előtti évben szervezték meg az első hagyományos disznótort. A kényszerszünet után tegnap újra megtartották a rendezvényt a helyi önkéntes tűzoltó egyesület szervezésében.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.